• A Magyar Fejlesztési Bank tulajdonába került a Gelsei Termálfürdő.

  • Az önkormányzat szeretné újra megnyitni az évek óta kihasználatlan fürdőt.

  • A bank a polgármestertől tudta meg, hogy övék lett a fürdő.

Azt ugyan még nem lehet mondani, hogy rendeződött a Zala megyében található Gelse termálfürdőjének a helyzete, de talán egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz. A Zaol.hu ugyanis tegnap arról írt, hogy véget ért az a négy évig tartó procedúra, amelynek során rendezték Gelse adósságállományát. Ennek része volt az egymilliárd forintos beruházással – hitelből – felépített termálfürdő. Próbálták ugyan eladni az épületet, de ez a meghirdetett – 940 millió forintos – áron nem sikerült, így viszont, 147 millió forintos könyv szerinti értéken a fürdő a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tulajdonában került.

Gelse termálfürdő ZalaA Gelsei Termálfürdő történetéről szóló korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy már régóta várják ezt a tulajdonosváltást a településen. Gelse ugyanis sem eladni, sem önerőből működtetni nem tudja a létesítményt. Az állami tulajdonú bank tulajdonosként való megjelenése ugyanakkor némi reményt ad arra, hogy valamilyen formában újra megnyithasson a termálfürdő. Elég csak arra gondolni, hogy az egerszalóki Saliris Resort is az MFB tulajdonában van, s a fürdőt és hotelt működtető cég felszámolása ellenére a komplexum zavartalanul üzemel.

Gelse termálfürdő ZalaA Gelsei Termálfürdő megnyitására azonban még biztosan várni kell. Erre utal, hogy az MFB-nél a polgármestertől tudták meg azt, hogy hozzájuk került a fürdő. A település most egyezkedni próbál a bankkal, azt szeretnék, ha legalább az úszásoktatás lehetne a fürdőben. Az MFB és Gelse mindenesetre egymásra van utalva, mert az épület ugyan a banké, de a termálkút a település tulajdonában maradt.