• Hiába rendelkezik gyógyvíz minősítéssel a Bábolnán található termálvíz, fürdője nincs a településnek.

  • Azonban hamarosan megépülhet a régóta várt bábolnai termálfürdő.

Egy már régóta meglévő termálkútra alapozva termálfürdő építését tervezi a bábolnai önkormányzat. Ennek az első lépcsőjeként egy 2,5 kilométeres távvezeték építésébe kezdtek – tudta meg az MTI. A vezeték segítségével a város külterületéről a sportcsarnokhoz juttatják el a vizet, s a tervek szerint itt épül egy szabadidőközpont, ami majd egy fürdőt is magában foglal. A bábolnai fürdőprojekt első részének a költsége megközelíti a 150 millió forintot.

Bábolnán a mezőgazdasági kombinátot vezető Burgert Róbert ötlete nyomán fúrtak termálkutat még 1983-ban. 38 és 51 Celsius-fokos termálvizet találtak, s a melegebbik kút vize gyógyvíz minősítést kapott. Viszont fürdő azóta sem épült a településen, s így az értékes víz is 33 éve parlagon hever.

termálfürdő bikini

A korábbi években egyébként több próbálkozás is volt a bábolnai termálkincs hasznosítására. 2004-ben Bábolna Gyógyfürdő Kft. néven még egy céget is létrehozott a helyi mezőgazdasági vállalat, majd a Kft. az önkormányzathoz került, de végül ez a próbálkozás is elhalt.

A bábolnai helyi újság egy korábbi cikke szerint kormányzati segítséggel két fedett medencét építenének, itt megoldható lenne a helyi gyerekek úszásoktatása is. Az önkormányzat pedig saját forrásból egy strandfürdői részt is kialakítana, ahol élményelemekkel felszerelt medencék várnák a fürdővendégeket. A fürdő leghamarabb 2017-re készülhet el.

(A cikkben található fotó illusztráció).