A külföldiek sokkal inkább a gyógyvíz miatt látogatnak el hozzánk, míg a magyarok egy lazítós wellness hétvégét szoktak eltölteni – mondja a Termál Online-nak adott interjúban Deé Rita, a Thermal Hotel Mosonmagyaróvár igazgatója.

–  Újabban egyre több szálloda panaszkodik arra, hogy a válság, valamint a kuponos és egyéb akciók miatt a hazai vendégek nagyon árvezéreltek lettek. Ön szerint is igaz, hogy manapság csak akciók révén lehet megtölteni egy szállodát?
– Az valóban igaz, hogy a hazai vendégek egyre árérzékenyebbek, azonban ez nem csak a belföldi vendégekre igaz. Természetesen az életszínvonal és életkörülmények lényegesen meghatározzák a költési szokásokat, és a válság kezdete óta észrevehető különbség van abban, hogy egy pár, vagy család egy hétvégére mekkora összeget tud szánni. Nagy bajban lennénk azonban, ha kizárólag akciós árakkal lehetne megtölteni a szállodát. Az akciók kevésbé frekventált időszakok megtöltésére, figyelemfelkeltésre kiválóak. A kuponos oldalak megjelenésének negatív hatása, hogy sokan alapból várják a kedvezményt, úgy telefonálnak ide a szállodába, hogy ennyi pénze van a nyaralásra és ebből mit tudunk kihozni. A szálloda ilyenkor mérlegel, hogy meddig tud engedni. Szerencsére ez ritka eset, és nem mindenkire érvényes. A szállodai szoba értéke függ a hozzákapcsolódó szolgáltatások értékétől, és akár naponta is kismértékben változik a kereslet függvényében. Sokrétű a piac, sokféle vendég van, mostanában nem engedhetjük meg, hogy válogassunk közülük, de az árszínvonal, az akciók mértéke meghatározza a szálloda minőségét is, így nem érdemes tálcán kínálni magunkat.

– Határhoz közeli szálloda lévén nyilván sok külföldi vendégük is van. Egy osztrák, vagy német vendég más szempontok alapján választ szállodát, mint egy magyar?
– A szálloda alappillére a külföldi vendégek fogadása, nálunk ők voltak, vannak és lesznek is mindig túlnyomó többségben. A külföldiek egészségtudatosabbak nálunk és sokkal inkább a gyógyvíz miatt látogatnak el Mosonmagyaróvárra, míg a magyarok egy lazítós wellness hétvégének is nagyon tudnak örülni. Az osztrákok, különösen az 50 év feletti korosztály, általában a termálvíz jótékony hatásaira épülő fürdő- és kúracsomagjainkat választják, de a közelibb városokból, például Bécsből eljönnek akár csak 2-3 napra is felüdülni. A németek, akik messzebbről érkeznek, 2-3 hetet is eltöltenek itt, tavasszal és ősszel is. Ki-ki hogy engedheti meg magának, illetve egészségi állapota mit tesz lehetővé, vagy annak javítása érdekében milyen gyógykezelést kell igénybe venni, hogy egészségét megőrizze.
A hazai vendégek számára sok esetben kirándulóhely vagyunk a Szigetközben, innét könnyen át lehet lépni a határt Pozsony, Bécs irányába, vagy egy bevásárlós hétvégét eltölteni és meglátogatni a közeli outleteket. Sokaknak, ha elege van a nagyváros zajából és szeretne kiszakadni a hétköznapokból, ellátogat hozzánk egy kis pihenésre.

– Mekkora egyébként a Thermal Hotel Mosonmagyaróvárnál a hazai és a külföldi vendégek aránya?
– A külföldiek aránya 80 százalék, de éves átlagban inkább 85-15 százalékot mondanék, a hazai állami ünnepek környékén nő meg kissé a belföldi vendégek aránya.

– Hévíz kapcsán manapság gyakran hallani arról, hogy egyre több orosz vendég érkezik a magyarországi fürdőhelyekre. Ezt a trendet Mosonmagyaróváron is érzik?
– Mosonmagyaróvár mint fürdőhely nem kapott még kiemelkedő szerepet az orosz piacon. Hévíz többek között a nagysága és egyedisége, valamint a több éves marketingmunka, a sármelléki repülőtér és szállodaipari kínálat színes skálájának köszönhetően tart ott, hogy szép számmal köszönthet orosz vendégeket. Mosonmagyaróvár kisváros és jelenleg nem élvez ilyen kiemelt támogatást a turisztikai szektorban. A küldő piacok szélesítése természetesen mindig nagy feladat és nem zárkózunk el az orosz vendégektől. Ahhoz hogy az ő fogadásukra fel legyünk készülve, elsősorban a nyelvüket kellene elsajátítani.

– Mi az, amiben többet tudnak nyújtani a vendégeknek, mint a többi környékbeli szálloda?
– A szálloda az elmúlt két évben jelentős fejlődésen ment keresztül. Nemrég fejeztük be a szállodai fürdőszobák felújítását, amelynek köszönhetően egy tágasabb, modernebb felszereltséggel tettük kényelmesebbé vendégeink itt tartózkodását, LCD Tv-kre cseréltük a meglévő készülékeket és a biomatracokat helyeztünk el a szobákban. A szálloda erőssége, hogy közvetlenül a termálfürdő szomszédságában van, és így az egész évben nyitva tartó termálfürdő medencéi kényelmesen megközelíthetőek fürdőköntösben. A szolgáltatások sokrétűsége is kiemelkedő, főként a gyógy- és wellness kezeléseket emelném ki. Alig egy éve alakítottunk ki egy sóbarlangot vendégeiknek és beszereztünk egy jádeköves masszázságyat, utóbbi térítésmentesen használható. A személyzet kedvessége, a szálloda családias mérete és a jó magyar konyha ízvilága és bősége jó cégére a szállodának, de kedvelt programunk az élőzenés pénteki kulináris vacsora is.