• Érdemes lesz hétfőn és kedden felkeresni a hazai termálfürdőket.

  • A többségük nyitva lesz, sok helyen ráadásul hosszabb nyitvatartási idővel készülnek.

A hosszú hétvégén minden bizonnyal sokan látogatnak el valamelyik termálfürdőbe. Egyrészt ezt jól teszik, másrészt azért ilyenkor dilemmaként mindig felmerül, hogy nyitva lesz-e a kiszemelt fürdő? A korábbi évek tapasztalatai alapján főleg a karácsonyi, szilveszteri időszakban történnek jelentős változások a megszokott nyitvatartási időkhöz képest. Március 15-én és a körülötte lévő munkaszüneti napokon általában nincs jelentős változás. Körbenézve néhány hazai fürdő ünnepi nyitva tartását, most sem lesz ez másként.

Sőt, a termálfürdők egy része hétfőn és/vagy kedden meghosszabbított nyitvatartási idővel várja a vendégeket. Olyan fürdők is nyitva lesznek, amelyek sokszor az ünnepi időszakban zárva tartanak: ilyen például a budapesti Veli Bej Fürdő, vagy a Szarvasi Gyógyfürdő. A Balfi Gyógyfürdőn belül pedig hétfőnként zárva szokott lenni az uszoda, de március 14-én kivételt tesznek.

Persze arra is kell számítani, hogy a kettős árazást alkalmazó – azaz hétvégén drágább belépőket kínáló – fürdőknél hétfőn és kedden a hétvégi jegyárak lesznek érvényesek.

Dandár termálfürdőBudapesti fürdők

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett termálfürdőkben:

Március 14. és 15. – a gyógyfürdők vasárnapi, emelt áras, illetve ünnepi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. Az alábbi változások mellett:
– A Lukács Gyógyfürdőben ezeken a napokon szünetel a súly, gyógykád, és iszapszolgáltatás.
– A Széchenyi és Gellért Gyógyfürdőben szünetel a gyógykád, és iszapszolgáltatás.
– A Széchenyi, Lukács, Rudas Gyógyfürdők ivócsarnoka zárva tart.
– A Rudas fürdőben ezeken a napon társas fürdőzésre kerül sor, éjszakai fürdőzés nem lesz.
– A nappali kórházak zárva tartanak.
– A Dagály Gyógyfürdőben kétórás úszójegy március 14-én 12 óráig váltható, március 15-én nem váltható.

Aquaworld Élményfürdő

Március 14. és 15. – 6:00-22:00

Veli Bej fürdő

Március 14. és 15. – 6:00-12:00 és 15:00-21:00

Fürdők az ország más részein

Agárdi Termálfürdő

Március 14. és 15. – 8:00-20:00

Balfi Gyógyfürdő

Március 14. és 15. – (uszoda) 9:00-18:30, (gyógymedence) 9:00-17:00, (wellness) 9:00-18:30

Balmazújváros – Kamilla Fürdő

Március 14. és 15. – 9:00-20:00

Berekfürdői Termálfürdő

Március 14. és 15. – 8:00-20:00

Buzsák – Csiszta Fürdő

Március 14. és 15. – 9:00-18:00

Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum

Március 14. és 15. – (gyógyfürdő) 8:30-18:00, (élményfürdő) 10:00-20:00

Bükkszékfürdő Gyógyfürdő

Március 14. – 9:00-22:00

Március 15. – 9:00-19:00

Ceglédi Termálfürdő

Március 14. és 15. – 10:00-19:00

Celldömölk – Vulkánfürdő

Március 14. – 10:00-21:30

Március 15. – 10:00-20:00

Cserkeszőlő Gyógyfürdő

Március 14. – 7:30-22:00

Március 15. – 7:30-20:00

Csokonyavisontai Gyógyfürdő

Március 14. – 8:30-17:00

Március 15. – 8:30-16:00

Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda

Március 14. – 8:00-22:00

Március 15. – 8:00-21:00

Debrecen – Aquaticum Fürdő

Március 14. és 15. – (termálfürdő) 7:00-21:00, (élményfürdő) 10:00-21:00

Demjén – Termálfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-02:00 (Megjegyzés: március 11. és 15. között a fürdőben a megszokotthoz képest 100 forinttal magasabb jegyárak érvényesek).

Demjén – Barlangfürdő

Március 14. – 9:00-23:00

Március 15. – 9:00-22:00

Egri Termálfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-19:00

Egerszalók – Saliris Resort fürdő

Március 14. és 15. – (élményfürdő) 10:00-20:00, (Nosztalgia Strand) 9:00-23:00

Gyomaendrőd – Liget Termálfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-20:00

Győr – Rába Quelle

Március 14. és 15. – 9:00-21:00

Gyula – Várfürdő

Március 14. és 15. – (gyógyfürdő) 9:00-19:00, (AquaPalota) 10:00-19:00

Hajdúszoboszló – Hungarospa

Március 14. – (gyógyfürdő) 7:00-19:00, (Aqua-Palace) 10:00-22:00

Március 15. – (gyógyfürdő) 7:00-19:00, (Aqua-Palace) 10:00-20:00

Harkányi Gyógyfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-18:00

Hegykői Termálfürdő

Március 14. – 9:00-17:00

Március 15. – 9:00-18:00

Hévíz – Tófürdő

Március 14. és 15. – 9:00-17:00

Igali Termálfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-18:00

Kecskeméti Fürdő

Március 14. és 15. – (termálfürdő) 6:00-20:00, (élményfürdő) 6:00-20:30

Kehida Termál

Március 14. és 15. – 9:00-20:00

Kiskunmajsa – Jonathermál

Március 14. és 15. – 9:00-19:00

Komárom – Brigetio Gyógyfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-20:00

Leányfalu Termálfürdő

Március 14. és 15. – 6:00-19:00

Lenti Termálfürdő

Március 14. és 15. – 8:00-19:00

Makó – Hagymatikum Fürdő

Március 14. és 15. – 8:00-20:00

Mezőkövesd – Zsóry Gyógyfürdő

Március 14. és 15. – 7:30-18:00

Miskolctapolca – Barlangfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-18:00

Mórahalmi Termálfürdő

Március 14. és 15. – 8:00-22:00

Pápai Termálfürdő

Március 14. és 15. – (termálfürdő) 9:00-21:00, (uszoda) 8:00-20:00

Ráckeve – Aqua Land

Március 14. – 8:00-23:00

Március 15. – 8:00-21:00

Sárvári Termálfürdő

Március 14. és 15. – 8:00-22:00

Szarvasi Gyógyfürdő

Március 14. és 15. – 10:00-20:00

Szeged – Napfényfürdő Aquapolis

Március 14. és 15. – 9:00-20:00

Szigetvári Termálfürdő

Március 14. és 15. – 8:30-19:00

Tiszakécske – Tisza-parti Termálfürdő

Március 14. és 15. – 9:00-22:00

Zalakarosi Termálfürdő

Március 14. – 9:00-19:00

Március 15. – 9:00-18:00