• Három évvel ezelőtt zárták be az érdi termálhotelt. 

  • A szálloda fürdőjét külső vendégek is látogathatták.

  • Az önkormányzat nem tudta megvásárolni az épületet, ezért a Duna-parton tervezik egy új termálfürdő építését.

2015 márciusában került ki a “műszaki okok miatt zárva” tábla az érdi Liget Hotelre. Azonban hamar kiderült, hogy a “műszaki ok” valójában anyagi problémákat jelent és azóta sem nyitották ki a termálszállót.

A 30 szobás Liget Hotel 1990 óta működött és egy önálló fürdőrészleg is tartozott hozzá, amit a külső vendégek is látogathattak. S kedvelték is a környékbeliek a fedett és nyitott medencékkel egyaránt rendelkező, kénes-jódos-brómos vizű termálfürdőt, bár a működése utolsó éveiben már látszott rajta, hogy ráférne egy felújítás.

A létesítményben tb-támogatással is elérhető volt néhány gyógykezelés – iszappakolás, víz alatt vízsugármasszázs, gyógytorna, gyógymasszázs. A Liget Hotel bezárása óta az érdieknek a tb-s fürdőkezelések miatt Agárdra, vagy Budapestre kell utazniuk.

Ilyen volt a szálló fürdőrészlege:

Érdi termálfürdőÉrdi fürdőAz egykori termálhotelt vízzel ellátó hideg és meleg vizes kutak az önkormányzat tulajdonában vannak, a víz közkútként jelenleg is hozzáférhető a lakosság számára. Az Liget Hotel épülete pedig hamar felbukkant az ingatlanos oldalakon, 450 millió forintos irányáron.

T. Mészáros András, érdi polgármester az elmúlt években többször is elmondta, hogy reális áron vevő lenne az önkormányzat a hotel-fürdőre, viszont a 450 millió forintot sokallták érte. Az épület leromlott állaga miatt legfeljebb csak telekáron lettek volna hajlandóak megvásárolni a hotelt.

Az Érd Most beszámolója szerint viszont újra lehet fürdője Érdnek, de egészen más megoldás körvonalazódik. Egy állami támogatás révén a város megvásárolta és kitakarította az egykori téglagyár területét. Hamarosan egy új termálkutat is fúrnak, és az elképzelések szerint a téglagyári völgyben, a Duna-parton épülne egy teljesen új termálfürdő.

Azért a törölközőket és a strandpapucsokat még ne készítse senki, ugyanis a polgármester 3-5 év időtávlatában tartja megvalósíthatónak az új termálfürdő felépítését.

A korábbi Liget Hotel rendbetétele egyébként már csak azért sem volt járható út az érdi önkormányzat számára, mert időközben gazdára talált az épület. Az Egységes Magyar Izraelita Hitközség vásárolta meg, de még nem tudni, hogy milyen terveik vannak a hotellel. Mindenesetre a városvezetés már felvette a kapcsolatot az új tulajdonossal, nehogy ütközzenek a fejlesztési elképzeléseik.