• Tavaly még úgy tűnt, hogy idén nyáron megnyithat, de csak októberre készül el a strand.
  • Ez pedig azt jelent, hogy először jövő nyáron fogadhat vendégeket a teljesen megújuló fürdő.

Októberben várható a Veszprém megyei Tapolcán található termálvizű strand műszaki átadása. Miután a fürdőnek nem lesz fedett része, ez azt jelenti, hogy – a Veol.hu cikke szerint – csak jövő nyártól fogadhat vendégeket. A tavasbarlangjáról ismert település strandfürdőjét 2007-ben zárták be, miután a leromlott állagú létesítményt már nem lehetett tovább üzemeltetni.

Az évek során többféle terv is körvonalazódott a strand jövőjével kapcsolatban, amit – ahogy a lenti videón is látszik – hamar visszafoglalt a természet. (A videót időközben törölték).

Legutóbb tavaly írtunk a strandról. Akkor éppen a termálkút felújítását végezték és valószínűnek látszott, hogy idén nyárra már megnyithatják a létesítményt. A terveket úgy tűnik, hogy a termálkút rossz állapota írta felül, aminek felújításával jelen állás szerint áprilisra fognak elkészülni. Ezzel párhuzamosan pedig már elkezdődött az új medence helyének kiásása.

Tapolca városA beruházásra a legfrissebb hírek szerint 420 millió forintot költenek. Ebből a pénzből egy tanmedence és egy élményelemekkel felszerelt strandmedence épül. Felújítják a régi ülőmedencét, valamint egy gyermekmedencét is kialakítanak. A tervek között szerepel, hogy a fürdő parkolóját is bővítik.