• Jelentős vesztesége volt tavaly is a szentgotthárdi termálfürdőnek.
  • A létesítmény helyzetét az rendezhetné, ha újra megnyílna a mellette immár 2 éve zárva tartó négycsillagos hotel.

Szentgotthárd város képviselő-testületének határozatai között lehet olvasni, hogy a helyi termálfürdőt működtető Gotthard Therm Kft.-nek tavaly 335 millió forintos vesztesége volt. Az önkormányzati tulajdonú cég ráadásul azonnali feltőkésítésre is szorult. A részletekre a Vaol.hu cikke világít rá. Ebből kiderült, hogy a fürdő bevételei tavaly a 2009-es szinten voltak. A fő problémát pedig az jelenti, hogy nem üzemel a termálfürdő melletti hotel. Ahogy a cég könyvvizsgálója fogalmazott: a fürdő szálloda nélkül életképtelen.

Szentgotthárd termál

Egy korábbi hír szerint a Gotth’ Art Hotel 2013 áprilisa, azaz immár 2 éve tart zárva. Ez a településnek az anyagi vonatkozáson túl a presztízs terén is veszteséget jelent, hiszen az Opel gyár miatt Szentgotthárdra érkező külföldi szakemberek egy része jobb híján Ausztriában keres szállást.

Gotth Art HotelA mostani képviselő-testületi ülésen azonban kiderült az is, hogy várhatóan még idén eladásra kerülhet a felszámolás alatt álló hotel. S miután a hat éve épült szálloda jó állapotban van, az új tulajdonosa gyakorlatilag egyből megnyithatná. Ezáltal pedig saját lábára állhatna a termálfürdő is. Ez azért is fontos lenne, mert a fürdőben lassan már felújítások is szükségessé válnának.