Idén is megrendezik a strandok éjszakáját. Az akció időpontja augusztus 10-e, azaz jövő csütörtök lesz. A Magyar Fürdőszövetség felhívásához bármelyik strandfürdő csatlakozhatott. Az elvárás az volt, hogy ezen a napon legalább este 22 óráig, de lehetőség szerint éjfélig legyenek nyitva. A jövő heti akciót a szövetség egy lufieregetős sajtóeseménnyel indította. A Palatinus Strandon 200 léggömböt engedtek szabadon, amelyek egy részére ingyenes belépőket kötöztek, így jól jártak azok, akik levadászták a lufikat.

UPDATE! Ez már régi cikk, a friss összeállítást az idei Strandok Éjszakájáról ide kattintva találja!

Budapesten és országszerte közel 40 helyen várják a fürdőzőket éjszakába nyúló nyitva tartással. A fürdők erre az estére akciós belépőjegyeket, illetve programokat kínálnak a látogatóknak. A strandok éjszakájának beharangozó eseményén a Fürdőszövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy rugalmasabbá kellene tenni a SZÉP Kártyák fürdőkben való igénybevételét. A korábbi üdülési csekkhez képest ugyanis korlátozottabb a felhasználhatósága, ami miatt csökkent a strandfürdők bevétele. (A Széchenyi Pihenő Kártyát elfogadó termál- és gyógyfürdők köréről rendszeresen frissülő listát talál itt a Termál Online-on).

Bár a Fürdőszövetség közel 40 csatlakozott strandról nyilatkozott, a honlapjukon a bejelentés napján csak 22 olyan fürdő neve olvasható, amelyek részt vesznek a strandok éjszakáján. Időközben frissítették a listát, a végleges adatok alapján összesen 36 fürdő és strand csatlakozott az akcióhoz!

Ezek a következők:

Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő – Szeged
Aquarius Élmény- és Parkfürdő – Nyíregyháza
Aquaworld Élményfürdő – Budapest
Barlangfürdő – Miskolctapolca
Bogácsi Termálfürdő – Bogács
Borbála Fürdő – Algyő
Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum – Bükfürdő
Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont – Cegléd
Diási Játékstrand – Gyenesdiás
Egri Termál és Strandfürdő – Eger
Gyógy- és Strandfürdő – Tiszaújváros
Gyöngyösi Uszoda és Termálfürdő – Gyöngyös
Hertelendi Termálfürdő és Strand – Magyarhertelend
Hungarospa – Hajdúszoboszló
Hunguest Hotel Helios – Hévíz
Kispesti Uszoda – Budapest
Komáromi Gyógyfürdő – Komárom
Leányfalu Termálfürdő – Leányfalu
Nagyatádi Termál Strandfürdő – Nagyatád
Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő – Nagykáta
Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógy-, Park és Élményfürdő
Palatinus Strandfürdő – Budapest
Püspökladányi Gyógyfürdő Kft. – Püspökladány
Sárvári Gyógyfürdő – Sárvár
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő – Mórahalom
Szentesi Üdülőközpont – Szentes
Tisza-parti Termálfürdő – Tiszakécske
Városi Gyógy- és Strandfürdő – Csongrád
Városi Gyógyvizű Strandfürdő – Karcag
Városi Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat – Dévaványa
Városi Sportuszoda – Szeged
Városi Szabadidőközpont – Százhalombatta
Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont – Szentendre
Vulkán Gyógy- és Élményfürdő – Celldömölk
Wesselényi Strand – Balatonalmádi
Zsóry Gyógy- és Strandfürdő – Mezőkövesd

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).