A megszokott szezon elejei 100-150 millió forintnyi beruházás helyett idén 600 millió forintot költött a fővárosi strandfürdőkre a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. – számolt be az MTI. Több fürdőben ugyanis jelentős fejlesztések történtek. A Palatinus Fürdőben és a Római Strandfürdőn új csúszdákat építettek. Előbbin pedig a termálmedencét is felújították, aminek május 18-án lesz az átadása. (Addig a Margaréta medencét működtetik termálvízzel). Ezeken kívül több fürdőben is megvalósultak kisebb korszerűsítések, amelyek általában a vizesblokkokat, öltözőket érintették, illetve parkosítást jelentettek.

Palatinus Strandfürdő

Palatinus Strandfürdő

Arról, hogy mikor nyitnak a fővárosi és az ország más részein található strandfürdők, ide kattintva olvashat. Budapesten idén a jegyárak pár száz forinttal emelkedtek. A fővárosi strandok közül a legmagasabb árakkal a Palatinuson találkozhatnak a vendégek. Egy felnőtt belépő hétköznapokon 2600 forintba, hétvégén 3000 forintba kerül. Kedvezményes jegy 17 óra után váltható 1900 forintért. A gyermekek és nyugdíjasok hétköznap szintén 1900 forintért, hétvégén 2100 forintért válthatnak jegyet a Palatinusba.