• Soha nem volt még annyi vendége a hajdúszoboszlói Hungarospának, mint a mögöttünk álló nyáron.

  • Hamarosan jelentős fejlesztések lesznek a fürdőben.

Augusztus utolsó napján Czeglédi Gyula, a Hungarospa Zrt. vezérigazgatója volt az M1 Ma délelőtt című műsorának egyik vendége. A 90. strandszezonját maga mögött tudó fürdő vezetője elmondta, hogy idén rekordot döntöttek, ugyanis nyáron 1,5 millió vendég kereste fel a Hungarospát. Ez a fürdő eddigi történetében a legmagasabb vendégszámnak számít.

A korábbi éveknek megfelelően idén folytatódott az a trend, hogy a különleges attrakciók sok új látogatót vonzanak. Az elmúlt nyáron például az egyszerű fürdőszolgáltatásoknál 5 százalékos forgalomnövekedést tapasztaltak. A három évvel ezelőtt kibővített aquaparkban viszont már 11 százalékkal nőtt a látogatók száma.

Czeglédi Gyula beszélt arról is, hogy már csak a nagy vendégszám miatt is további fejlesztések várhatók a Hungarospában. A következő strandszezonra két új gyerekmedencével bővül a strand kínálata. Ezen felül javítják a szabadtéri rész wifi-lefedettségét és fejlesztik a biztonsági kamerarendszert is.

Hajdúszoboszló Hungarospa medenceDebrecen, a Hortobágy és a Tisza-tó mellett Hajdúszoboszló is része lett az új kiemelt turisztikai fejlesztési régiónak. Ennek révén a városban és a fürdőben is nagyívű fejlesztések valósulhatnak meg a következő években. Czeglédi Gyula reményei szerint ezeknek a pontos ütemezése már idén kiderülhet.

Két jelentősebb beruházást szeretnének megvalósítani a Hungarospában. Az egyik a strandfürdő területén, a csónakázó tónál kialakítandó új egyedi élményövezet, ami több új medencét foglalna magában. A másik az Aqua-Palace élményfürdő bővítése lenne, ahol egy csúszda élménycsarnokot alakítanának ki, valamint a pihenőtereket is bővítenék.

A Hungarospa fürdőről további információkat talál ide kattintva a honlapjukon.