• Tavaly is nőtt a somogyi termálfürdő vendégforgalma, már közel járnak az évi 200 ezer látogatóhoz.

  • Hétvégén akciós családi jegyeket kínál a fürdő.

2011-hez képest közel megduplázta látogatóinak számát az Igali Gyógyfürdő – ez a fürdő Facebook oldalán posztolt adatsorból derült ki. A Somogy megyében található igali fürdőnek tavaly 195 ezer látogatója volt, miközben 2011-ben ez éppen csak meghaladta a 100 ezret.

A fürdő forgalmát jelentősen fellendítette a 2012-ben átadott új részleg. Addig csak két gyógyvizes medence volt a fedett fürdőben, az akkori beruházás révén azonban egy kiúszós élménymedencével (lenti képen), kültéri gyógymedencével, fedett gyermekmedencével és szaunavilággal bővült a kínálat. Ez meg is látszódott a vendégforgalmon, ami évi 139 ezerre nőtt.

Nagy ugrás történt 2014 és 2015 között is, amikor 142 ezerről 192 ezerre emelkedett a vendégszámuk. A tavalyi nem túl kedvező nyári időjárás fényében pedig a 3000 látogatós bővülés is kifejezetten jó eredménynek számít.

Igali TermálfürdőAz előttünk álló három január hétvégére egy akcióval is készül az Igali Gyógyfürdő. Szombatonként és vasárnaponként ugyanis akciós áron kínálják a családi belépőjegyeket. 2 felnőtt és 1 gyermek esetén a jegyár 3600 forint, 2 felnőtt és 2 gyermeknél 4000 forint. 1 felnőttnél és 2 gyermeknél 2800 forint, 2 felnőttnél és 3 gyermeknél pedig 4500 forint a jegyár. (Gyereknek a 6 és 14 év közöttiek számítanak). A kedvezményes jegyárak egyébként 1000 és 2300 forint közötti kedvezményt jelentenek a teljes árhoz képest.