• Az utolsó nyári hétvégén kereste fel a legtöbb vendég a fővárosi strandokat és fürdőket.

  • A meghosszabbított nyitvatartás továbbra is érvényes.

Ahogy múlt héten írtuk, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett strandfürdők a jó időre való tekintettel este 8 óráig várják a vendégeket. A meghosszabbított nyitvatartási idő pedig ezen a héten is érvényes a Palatinus, a Dagály, a Római, a Pünkösdfürdői, a Csillaghegyi és a Paskál fürdőkben.

Az elmúlt hétvégén sokan kihasználták, hogy a nyár végére megérkezett kánikula, ezért megteltek a budapesti fürdők és strandok. A Budapest Gyógyfürdői Zrt.-hez tartozó 12 egység összesen 53 ezer vendéget fogadott, ami azt jelenti, hogy ez volt az idei nyár legerősebb hétvégéje.

A legtöbb vendég a Palatinus és a Széchenyi fürdőket kereste fel, de kimagasló eredményt ért el a közelmúltban megújult Paskál is, ahol vasárnap több mint négyezer vendéget fogadtak.

Palatinus strandfürdő BudapestAkik szeretik a Dagály Strandfürdőt, azoknak érdemes kihasználniuk a jó időt és egy „búcsú fürdőzésre” felkeresniük, hiszen már csak szeptember 18-ig tart nyitva. Egyébként vasárnap lesz a fürdő megnyitásának 68. évfordulója.