• Nemzetközi díjjal ismerték el Európa legnagyobb műemlék- és gyógyfürdőjét.

  • A nagy nyári sportesemények idejére egy különleges újítással készül a fürdő.

A Széchenyi fürdő nyerte a „Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője” díjat a 2016. évi IMTJ Egészségturisztikai Díjainak ünnepélyes átadóján. A független, nemzetközi zsűri által, 21 kategóriában megítélt díjakat az egészségturisztikai ipar kiemelkedő eredményeit felmutató vállalkozások kaphatják meg.

„Erre a díjra különösen büszkék vagyunk, hiszen ez törekvéseink, fejlesztéseink nemzetközi elismerését tükrözi” – nyilatkozta Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. A nevezett kategóriában csak olyan fürdők jelentkezését fogadták el, amelyek vizének gyógyhatását kutatási eredmények igazolják.

A díjat Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató vehette át ünnepélyes keretek között.

Széchenyi fürdő díjátadó

A Széchenyi Gyógyfürdő Európán belül az egyik legnagyobb fürdőkomplexumnak számít. Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 Celsius-fokos hőmérsékleten érkezik a felszínre.

A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett számos wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegyár, ezek közé tartozik a kondicionáló terem, a szauna, az aerobik, a vízi torna. A 2013-ban bevezetett Zsigmondy Klubkártya pedig 50 százalékos kedvezményt biztosít a vendég részére, 4 órás időtartamra.

Széchenyi Gyógyfürdő

A Széchenyi Gyógyfürdő, mint Európa legnagyobb műemlék- és gyógyfürdője, az elmúlt években három, összesen több mint 3 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. Mindhárom korábbi felújítás a legsürgősebb, a vendégforgalom által közvetlenül érintett területekre korlátozódott, érintetlenül hagyva az esetenként 50-60 éves gépészeti rendszereket és vezetékeket.

A tavaly ősszel megkezdett gépészeti korszerűsítés a hideg- és termálvizes kutak rekonstrukciója mellett jellemzően az alagsori alapvezetékekre és gépházakra fókuszál. A beruházás 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósul meg. A korszerűsítés költsége eléri a 1,5 milliárd forintot.

Széchenyi Gyógyfürdő

A díj további fejlesztésekre, még színvonalasabb, teljesebb körű szolgáltatások biztosítására inspirálja a társaságot. Ezért a nyár folyamán a gyógyfürdő vendégei mind a labdarúgó Európa-bajnokság, mind a riói olimpia idején 12 négyzetméteres LED-falon követhetik figyelemmel a sporteseményeket, akár a hűsítő medencében ülve.

 

Széchenyi Gyógyfürdő

Czinege Szilviával, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatójával még kora tavasszal készítettünk egy interjút, amit három részletben közöltünk. Ezekben szó esik a fővárosi fürdőkben igénybe vehető kedvezményekről, a fürdők fejlesztéséről, valamint arról, hogy a jövőben nyitnának a gyógyturisztika felé.