Az elmúlt hónapban látogatottsági rekordot döntött a hévízi mozi. A tófürdőjéről ismert település Fontana Filmszínházának júliusban 3187 vendége volt, ez több mint a duplája a korábbi hónapok 1200-1500 körüli látogatószámának. Éves összehasonlításban sem áll rosszul a hévízi filmszínház, hiszen 2011-ben a magyarországi egytermes mozik közül ez tudta felmutatni a legtöbb látogatót. A jó eredményekhez hozzájárulhatott, hogy idén légkondicionálóval szerelték fel a termet, és nem állnak le a fejlesztéssel, ugyanis hamarosan 3D-s vetítésekhez is alkalmassá teszik a mozit.

A hévízi filmszínház egyébként meglehetősen patinás létesítménynek számít, hiszen idén nyáron ünnepelte a megnyitásának 100. évfordulóját. Ennek ellenére haladnak a korral, hiszen egy egész korrekt honlapjuk is működik.

Más termálfürdős településen is reneszánszát éli a mozi, hiszen a zalakarosi létesítmény (képünkön) is mind a mai napig látogatottnak számít. A fedett kertmoziba ráadásul akár ingyen is beléphetnek a fürdőváros vendégei. Ehhez pusztán egy, a mozielőadás napjára érvényes belépőjegy, vagy bérletvásárlás szükséges. Ezen felül, aki 3000 forint értékben foglal szálláshelyet Zalakaroson, az minden elköltött 3000 forint után két jegyet kap. De azok is ingyen mehetnek a kertmoziba, akiknek érvényes szállodai kártyájuk van. Magyarán szinte minden Zalakarosra érkező vendég potyázhat. Bár az is igaz, hogy sajnos a zalakarosi kertmozi csak heti három nap, kedden, csütörtökön és szombaton tart nyitva, s csupán a nyári hónapokban működik.