Nem adják fel Balatonszemesen a termálfürdős terveiket, most orosz befektetőket próbálnak meggyőzni a projekt finanszírozásáról.

  • A 2000-es évek elején fúrattak Balatonszemesen egy termálkutat.
  • Azóta sem sikerült olyan pályázaton nyerniük, amely révén fürdőt építhettek volna.
  • Mostanáig magánbefektetőt sem találtak.

Január elején találkozót tartottak Oroszország budapesti nagykövetségén. Takács József, Balatonszemes polgármestere az ott lévő orosz befektetők figyelmébe ajánlotta a balatoni település kiaknázatlan termálkútját – írja a Somogyi Hírlap. A polgármester elmondta, hogy évek óta kész tervekkel rendelkeznek a fürdőre és egy hozzá kapcsolódó szállodára, viszont nem találtak hozzá hazai befektetőt. Márpedig Szemesen egy termálfürdőben látnák a szezon meghosszabbításának a lehetőségét. Arról egyelőre nem tudni, hogy sikerrel járt-e a polgármester a befektető keresésében.

BalatonA balatonszemesi termálkútról egy korábbi cikkünkben már írtunk. A balatoni településen a 2000-es évek elején kifejezetten fürdőépítési céllal fúratott termálkutat az önkormányzat. Találtak is egy 37 Celsius-fokos forrást, amiből szivattyúzással kitermelhető lenne a víz. Az elmúlt években azonban kiderült, hogy az önkormányzat önmagában nem tud finanszírozni egy fürdőépítést, az eddigi állami és uniós pályázatokon pedig nem jártak sikerrel.