Korábban az atomiparban foglalkoztatott, zárt városokban élő orosz nyugdíjasok érkezhetnek a baranyai üdülőhelyre. Egyelőre még nem tudni, hogy mikor és mennyien jönnének.

Különleges orosz vendégkör fogadásáról tárgyal a harkányi városvezetés. Imri Sándor, a település polgármestere a Kossuth Rádiónak beszélt arról, hogy megbeszéléseket folytatott az úgynevezett „zárt városok” képviselőivel, valamint az oroszországi atomipari hivatallal. Utóbbi szervezet intézné az egykor veszélyes munkakörben dolgozó nyugdíjasok rekreációs utazásait Harkányba. Arról egyelőre nincs további információ, hogy ennek révén hány orosz vendég érkezhetne Baranya megye legismertebb fürdőhelyére.

A településre mindenesetre ráférne ez az új vendégkör, a korábbi években kibocsátott deviza alapú kötvények miatt ugyanis Harkány súlyosan eladósodott. Ráadásul a vendégforgalom is visszaesett. Voltak olyan évek, amikor évi több mint kétmillió vendég látogatott a városba, mostanra viszont ez a szám 600 ezerre csökkent.

A Harkányi Gyógyfürdőbe érkező oroszok egészségügyi problémái közül elsősorban a mozgásszervi, ízületi betegségek, valamint pikkelysömör esetén lehet hatékony az itt feltörő gyógyvíz. Újabban egyébként több termálfürdős település is nyitott a keletről érkező vendégek felé. Augusztus elejétől kezdve több héten át érkeztek orosz gyerekek Hajdúszoboszlóra. Legutóbb pedig Hévíz esetén lehetett hallani arról, hogy nyitni próbálnak a kínai vendégek felé.

Mi az a zárt város?

Még a szovjet időkben alakították ki ezeket a településeket, amelyek közül sok mind a mai napig megőrizte zárt mivoltát. Ezeknek a területére tilos engedély nélkül belépni, s az ott lakók is csak külön szabályok szerint költözhetnek el, vagy utazhatnak a városon kívülre. A zárt városokban tipikusan az atomenergiához, hadiiparhoz, vagy éppen az űrkutatáshoz kapcsolódó tevékenységek folytak, illetve folynak. A települések zárt, titkos jellegét a szovjet időkben olyannyira szigorúan vették, hogy még a térképeken sem szerepeltek, de voltak olyanok, amelyeknek nevük sem volt, csak egy számmal jelölték a települést. Még mindig jelentős számú lakosság él a zárt városokban, tíz évvel ezelőtti becslések szerint az ilyen települések lakóinak száma meghaladta az egymillió főt.

Miután a leendő harkányi vendégekről szóló tárgyalásokba az orosz atomipart felügyelő Roszatom is részt vesz, így valószínűleg korábban atomerőművekben, vagy uránbányákban foglalkoztatott – orosz viszonylatban magas állami juttatásban részesített – nyugdíjasok érkezhetnek a Pécs közelében fekvő fürdőhelyre. A beutaztatásukra elvileg kínálná magát a Pécs mellett fekvő reptér, ám ez jelenlegi állapotában csak korlátozottan alkalmas nagyobb utasszállító gépek fogadására.