• Egy új kitételt is tartalmaz az idei fürdőbelépős pályázat.

  • Akár egy 10 ezer forintos mellékjövedelem miatt is el lehet bukni a lehetőséget.

  • Még akkor is, ha ezzel a kiegészítő jövedelemmel együtt sem érti el a pályázó a 147 ezer forintos határt.

Tegnap óta elérhető az Erzsébet-programon belül kiírt „Kedvezményes fürdőbelépők nyugdíjasok számára 2016” nevű pályázat. Ez a harmadik év, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elérhetővé teszi ezt a lehetőséget. Az alapvető tudnivalókat már összefoglaltuk, amiket ide kattintva olvashat el.

Két olvasónk is felhívta arra a figyelmet, hogy a korábbi két pályázathoz képest idén van egy fontos változás. Az nem módosult, hogy a havi nyugellátás összege nem haladhatja meg a 147 ezer forintot, viszont az újdonság, hogy további adóköteles jövedelemmel sem rendelkezhet a pályázó.

Az adóköteles jövedelem körébe viszont nem csak a rendszeres munkavégzés után kapott díjak tartoznak bele, hanem az is, ha valaki kap mondjuk 10 ezer forint tiszteletdíjat, vagy két hetet dolgozik egy évben. Mint az Erzsébet-program ügyfélszolgálatától megtudtuk, ez a kitétel az idei évre vonatkozik. Magyarán, akinek tavaly volt a nyugdíjon felüli jövedelme, de idén biztosan nem jut plusz jövedelemhez, az nyugodtan pályázhat.

Azok viszont bajban lehetnek, akik nem tudják, hogy lesz-e idén valamilyen további adóköteles jövedelmük. Esetleg váratlanul adódik egy olyan helyzet, hogy tiszteletdíjhoz, honoráriumhoz, vagy bármilyen egyéb legális jövedelemhez jutnak. Azaz amennyiben valaki most sikeresen pályázik, de mondjuk szeptemberben kap 10 ezer forint tiszteletdíjat, akkor azzal megszegi a program szabályzatát. Függetlenül attól, hogy a nyugdíjon felül kapott összeggel sem éri el a 147 ezer forintos felső határt.

Kérdés persze, hogy ezt hogyan ellenőrzik és van-e ilyen „nyomozgatásra” kapacitásuk, mert azt tippeljük, hogy nincs (persze ezzel nem biztatunk senkit csalásra). Ettől függetlenül ez nem egy túl szerencsés kitétel.