• Tíz év alatt negyedmillióval csökkent az ország lakossága.

  • A termálfürdős turizmusban érdekelt települések többségénél is látható a népesség csökkenése.

  • Van azonban néhány település, ahol szembe tudtak menni a trendekkel.

A népszámlálási adatok alapján megvizsgáltuk, hogy miként változott tíz év alatt a termálfürdős települések lakosságszáma. Nyilván azt, hogy egy település turizmusa mennyire pörög, pontosan megmutatják a vendégéjszakák száma alapján készített adatsorok. A lakosságszám inkább a trendek szempontjából lehet érdekes. Hiszen ha egy településen tartósan fejlődik a turizmus, az ösztönözheti a letelepedést, illetve mérsékelheti az elvándorlást. Függetlenül attól, hogy az adott lakos motivációja a munkahely közelsége, vagy éppen az, hogy szeretne egy üdülőhelyen élni.

Zalakarosi gyógyfürdőAz adatokat vizsgálva azt érdemes figyelembe venni, hogy 2001 és 2011 között negyedmillióval csökkent az ország lakossága, azaz egy-egy település esetén már az is jó eredménynek számít, ha szinten tudja tartani az ott élők lélekszámát. Fontos megjegyezni azt is, hogy termálfürdős településeken belül most azokat a községeket, városokat vettük sorra, amelyek életére a termálvízre épülő turizmus jelentős hatást gyakorol. Ezért is hagytuk ki az összeállításból a termálfürdővel amúgy rendelkező nagyvárosokat, megyeszékhelyeket, hiszen ezeknél a lakosságszám alakulására ható egyéb tényezők sokkal erősebbek lehetnek.

Mindezek alapján a KSH adatai szerint a legnagyobb népességnövekedést Zalakaros érte el, ahol tíz év alatt közel harmadával nőtt a lakosság száma. Százalékosan a legjelentősebb csökkenést pedig Buzsák (itt működik a Csiszta Fürdő) szenvedte el, ahol 1498-ról 1283 főre fogyatkozott a népesség.

termálfürdős táborA termálfürdős települések lakosságának alakulására a turizmus mellett azért az egyes falvak, városok elhelyezkedése is hatással van. Azaz az ország keleti részében lévő települések helyzete általánosságban nehezebb, mint a nyugati határhoz közelebb fekvőké. Utóbbiak egyrészt jobban tudnak az osztrák, német vendégkörre építeni, másrészt a lakosság nem helyben dolgozó része át tud járni Ausztriába dolgozni. Hegykő jó szereplésénél vélhetően ez a két szempont egyaránt sokat nyomott a latban.

Vannak persze kivételek, Hajdúszoboszló lakossága például annak ellenére is nőtt, hogy Hajdú-Bihar gazdaságilag nem az ország legerősebb megyéje. (Hajdúszoboszlóval kapcsolatos információkért, akciókért kattintson ide!) Sárváré pedig annak ellenére csökkent, hogy elvileg előnyösebb az elhelyezkedése és turisztikai szempontból is jól teljesítenek. Befolyásolja az eredményeket az is, hogy a legfrissebb adatok 2011-ből származnak, s van néhány olyan település, ahol azóta pörgött fel igazán a turizmus és még vannak is tartalékaik. Jó példa lehet erre Demjén, vagy éppen Egerszalók.

Demjén FürdőA növekvő lélekszámú települések között nem meglepő, hogy ott sorakozik Hévíz, Bük/Bükfürdő, Kehidakustány, vagy éppen Alsópáhok. Érdekesebb viszont Harkány jó szereplése, hiszen ennél a településnél a helyiek részéről is visszatérő panasz, hogy nem dübörög annyira a turizmus, mint régebben. Harkány eredményeit minden bizonnyal kedvezően befolyásolja az, hogy közel van a megyeszékhelyhez és így a Pécsről az agglomerációba kiköltözni szándékozóknak vonzó célpont lehet. Egy korábbi felmérés szerint egyébként a harkányi lakosok ki is használják a fürdő meglétét, ugyanis 89 százalékuk több-kevesebb rendszerességgel ellátogat a létesítménybe (forrás: KSH/Területi Statisztika 2012/4).

Harkányi GyógyfürdőNéhány termálfürdős település lakosságszámának alakulása

Település Lakosságszám 2001
Lakosságszám 2011 Változás (százalék)
Zalakaros 1345 1756 +30,6
Harkány 3305 4010 +21,3
Hegykő 1269 1433 +12,9
Hévíz 4310 4715 +9,4
Berekfürdő 858 935 +9
Kehidakustány 1098 1189 +8,3
Bük 3084 3301 +7
Mórahalom 5472 5804 +6,1
Alsópáhok 1313 1376 +4,8
Cserkeszőlő 2190 2247 +2,6
Hajdúszoboszló 23425 23933 +2,2
Egerszalók 1975 1889 -4,4
Sárvár 15519 14777 -4,8
Igal 1336 1270 -4,9
Bogács 2062 1952 -5,3
Gyula 33041 31067 -6
Lenti 8495 7940 -6,5
Kiskunmajsa 12042 11229 -6,8
Mezőkövesd 17836 16559 -7,2
Siklós 10338 9574 -7,4
Tamási 9081 8349 -8,1
Szarvas 18497 16954 -8,3
Orosháza 31764 29081 -8,4
Martfű 7261 6535 -10
Demjén 676 606 -10,4
Gyomaendrőd 15381 13680 -11,1
Csokonyavisonta 1760 1557 -11,5
Bükkszék 839 733 -12,6
Mesteri 295 256 -13,2
Buzsák 1498 1283 -14,4

Forrás: KSH / Termál Online gyűjtés

Megjegyzés: a táblázat az úgynevezett „lakónépesség” adatokat tartalmazza a KSH által alkalmazott terminológián belül. Ez mutatja meg ugyanis legpontosabban azoknak a számát, akik életvitelszerűen az adott településen élnek.