• Akadt némi probléma a főépület felújítása során, ami miatt kicsit csúszik az átadás, valamint drágul a kivitelezés.

  • Június 15-ig kell befejezni az építkezést.

Még idén teljesen megújul a fővárosi Palatinus Strandfürdő, amely fedett részleggel bővül és egész évben várják majd a vendégeket. A korábbi tervekhez képest azonban az építkezés során felmerült problémák miatt némi csúszás lesz az átadás időpontjában – ez a 24.hu cikkéből derül ki.

A munkálatokat végző Palatinus 2015 Konzorciumnak eredetileg április 15-ig kellett volna átadni a fürdőt, amit június 15-re módosítottak. A felmerült plusz munkák miatt pedig az építkezés költsége is magasabb lett. A korábban tervezett 2,19 milliárd forintnál 531 millió forinttal kell többet költeni a Palatinus felújítására.

Így indokolták az extra költségeket:

„A Palatinus Strandfürdő főépületének kivitelezése során az előzetes statikai vizsgálat által felmért tartószerkezeti állapottól eltérő helyzetet tapasztaltunk. Az alagsori szinten végzett alap megerősítés során előre nem látható módon sok statikai bizonytalanságot rejtő szerkezetben teher átrendeződés következett be. Ezzel egy időben intenzív esőzés hatására a pincefalat terhelő vegyes talajban csúszólap alakult ki, ami a pincefal bedőlését és a falszerkezet labilitását eredményezte.

Statikus tervezői szakvélemény alapján a középső szárny strand felőli épületrészét az előcsarnok megtartása mellett el kellett bontani. A főépület déli szárnyának bontása során feltárt szerkezeteken az épületrész teljes egészére kiterjedő károsodások voltak tapasztalhatók. Az épület elbontása és újjáépítése szükséges.”

A megújuló Palatinus Fürdőről korábban már néhány látványtervet is közöltek:

Palatinus strandfürdő, termálfürdő látványtervPalatinus strandfürdő, termálfürdő látványtervPalatinus strandfürdő, termálfürdő látványtervA főbb újdonságok közé tartozik, hogy kialakítanak egy wellness-fitnesz részleget, megújulnak az öltözők és a kabinok, új vendéglátó egységeket alakítanak ki, a termálmedencét pedig lefedik. A beruházás célja, hogy a fürdőépület illeszkedjen a Margitsziget új arculatához.