Buszokkal, szervezetten érkeznek déli szomszédunktól a turisták a Mórahalmi Termálfürdőbe. A Délmagyarország napilap beszámolója szerint a Szegedtől 20 kilométerre fekvő kisváros fürdőjét szinte elözönlötték a szerb nemzetiségű, illetve vajdasági magyar turisták. Egyre több szerb rendszámú buszt és autót látni a városban, a fürdő forgalmának pedig immár a 40 százalékát adják a szerbiai turisták. A termálfürdő alkalmazottai közül sokan vajdasági származásúak, így beszélnek szerbül is, a többieknek viszont nyelvtanfolyamot szervezett a fürdő vezetősége. (Ez hasonló ahhoz, ahogy Hévízen orosz tanfolyamok indultak a fellendült oroszországi beutazóforgalom miatt.)

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő (fotó)

A fürdő tapasztalatai alapján a szerbiai hosszú hétvégéken – legutóbb például május elején – kifejezetten megugrik a látogatók száma. A Délmagyarország szerint a jövőben még növekedhet is a délről érkező turisták aránya, hiszen a ma nyitották meg az ásotthalmi határátkelőt. Számos szerbiai vendég bevásárlással is összeköti a magyarországi látogatást. Sok esetben a buszos turistákat délelőtt a szegedi bevásárlóközpontokba viszik, majd délutáni programként mennek át Mórahalomra.