• Heti két fürdőbe látogat el busszal, vagy vonattal.
  • Nem megy mindig másik helyre, de így is már 170 különböző fürdőben járt.
  • Elmondja, hogy melyek a kedvenc fürdői.

170 fürdőben járt a szegedi nyugdíjas, akinek a kedvencei közé tartozik a sárvári és a kehidakustányi termálfürdő. A Délmagyarország napilap mutatta be Kelemen Gábort, akinek az egyik szenvedélyét jelenti a fürdők felkeresése, erről ráadásul pontos nyilvántartást is vezet. 2005-ben még „csak” 45 fürdőnél tartott, az elmúlt 4 évben viszont felpörgette a dolgokat és 91 létesítményben járt. Hetente két fürdőbe látogat el busszal, vagy vonattal, így évente 100 helyre jut el, igaz nem mindig másik helyre megy.

Az egyik nagy kedvence a jászboldogházi kis fürdő, a debrecenit pedig a változatossága miatt szereti. A komplex szolgáltatást keresőknek Sárvárt, Kehidakustányt, Cserkeszőlőt, Berekfürdőt és Gyopárosfürdőt javasolja. Csongrád megyében Hódmezővásárhelyre és Mórahalomra látogat el a legszívesebben.

Napfényfürdő SzegedA szegedi Napfényfürdő-Aquapolis-szal kapcsolatban viszont kritikát is megfogalmaz. Mint mondja: „minimális a fás-ligetes rész a Napfényfürdőben. Nézni is rossz a foltos, belül meg egyidejűleg huzatos és fülledt sátrat a híd mellett. Létfontosságú lenne egy fedett 50 méteres uszoda, meg a vízilabdásoknak egy méltányos hely. Nyáron a medencéink fölé néhány napernyő viszont csak jelképes összegbe kerülne.”