A kültéri medencékkel rendelkező termálfürdők közül néhány már megnyitotta a standfürdőjét, de az igazi szezon májustól indul. Egyes fürdőkben több lépcsőben nyitják meg a külső részleget, sok helyen a csúszdás medencéket csak nyáron helyezik üzembe. Összegyűjtöttük, hogy néhány termálfürdő esetében mikortól látogatható a szabadtéri részleg.

Budapest

A Gellért Fürdő strandja ma, azaz április 20-án nyitott, a hullámmedencét előreláthatólag május 10-én helyezik üzembe. A Dagályban a téli sátrak bontása már megtörtént, a teljes strandterület április 27-től üzemel, a hullámmedence pedig július 15-től. A többi fővárosi fürdő közül a Palatinus április 27-én, a Római Strandfürdő május 18-án, a Paskál és a Csillaghegyi fürdő június első napján, a Pünkösdfürdői strand (képünkön) pedig június 8-án nyit.

Pünkösdfürdői Strand (fotó)

Agárdi Termálfürdő

A fürdő szabadtéri családi medencéje június elsejétől várja a látogatókat.

Bükfürdői Termálfürdő

A kültéri medencéket az időjáráshoz igazodva, több ütemben nyitják meg. Az elsőt – a félig fedett gyógymedencét a tervek szerint április 27-én, legkésőbb – június első napján – pedig a csúszdás medencéket.

Bükfürdő gyógyfürdő (fotó)

Ceglédi Termálfürdő

A strandfürdő részt május elsején nyitják meg a látogatók előtt.

Cserkeszőlői Fürdő

A strandfürdő medencéinek egy része télen is látogatható, de teljes egészében május elsejétől üzemel a szabadtéri részleg.

Gödi Termálstrand

A létesítmény ugyan egész évben nyitva tart, de a teljes, szezonális üzemre május elsején tér át a strandfürdő.

Gyula Várfürdő

Bükfürdőhöz hasonlóan itt is fokozatosan nyitják meg a strandi medencéket. A dögönyözős medence már tegnap óta működik, legkésőbb itt is a csúszdás medencét nyitják meg: május 20-án csúszdák nélkül, június 14-én pedig már csúszdákkal együtt. A hullámmedence és a gyermek víziparadicsom szintén az utóbbi időponttól látogatható.

Harkányi Gyógyfürdő

A strandfürdő már április 26-án megnyitja kapuit és előszezonban 9-től 18 óráig, főszezonban 20 óráig tart nyitva, továbbá a különféle rendezvények ideje alatt meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket. (A gyógyfürdő részleg továbbra is 9-18 óra között látogatható).

Hungarospa Hajdúszoboszló

A strand és az aquapark is május elsején nyitja meg kapuit.

Lenti Termálfürdő

A szabadtéri részen a gyógy-, úszó- és gyerekmedence május elsején nyit. A csúszdás élménymedence (képünkön) június 4-én fogadja majd az első idei látogatókat.

Lenti gyógyfürdő (fotó)

Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő

A kültéri élmény-, gyermek- és tanmedence már április 6. óta üzemel. A rendezvénymedencét és a nyári bejáratot pedig május 25-én nyitják meg.

Nagykátai strandfürdő

Május elsején nyit.

Orosháza Gyopárosfürdő

A parkfürdő május elsején nyit.

Gyopárosfürdő (fotó)

Zalakarosi Termálfürdő

A szabadtéri részt már-már hagyományosan május elsején nyitják meg. A Vízipók Csodapók Gyermekvilág részleg pedig június első napjától lesz látogatható.

Zalaszentgróti Termálfürdő

A szezonálisan üzemelő létesítmény idén április 27-től látogatható.

Zalaszentgróti Termálfürdő (fotó)

Zsóry Fürdő

A strandfürdő május elsején nyit.

Zsóry fürdő (fotó)