A külföldiek nagyon kedvelik, a magyar turisták körében viszont nem tartozik a legismertebb termálfürdős települések közé. Utánanéztünk, hogy mi lehet Hegykő titka.

Egy hete írtunk arról, hogy 2011-ben mely fürdővárosok bizonyultak a legnépszerűbbnek a Központi Statisztikai Hivatal összesítése szerint. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák alapján készült táblázatban volt egy érdekesség, méghozzá Hegykő jó szereplése. Tavaly Zalakaros végzett az összesítés ötödik helyén, hiszen náluk 108 ezer vendégéjszakát töltöttel el külföldiek, majd Hegykő következett 71 ezer éjszakával, ami jobb eredmény, mint a külföldön is jól ismert Harkányé.

Miközben a külföldiek – azon belül is az osztrákok és németek – körében rendkívül kedvelt Hegykő, addig Magyarországon nem tartozik a legismertebb gyógyfürdős üdülőhelyek közé. Pedig ahogy a hegykői SáRa fürdőről szóló ismertetőnkben is olvasható, már 1972 óta működik a település termálfürdője.

Hegykő sikere több tényezőre vezethető vissza, a legfontosabb, hogy ez a nyugati határszakaszhoz legközelebb fekvő első olyan fürdőhely, amely kedvező áron elfogadható szolgáltatásokat nyújt. A hegykői termálfürdő egész évben nyitva tart és összesen hét kültéri- és belső termálvizes medencével várja a vendégeket. A hegykői jegyárak felkapottabb nyugat-magyarországi üdülőhelyeknél (Bükfürdő, Sárvár) kedvezőbbek, a felnőtt belépőjegy 1250 forint, a nyugdíjas- és gyerekjegy 950, ami az osztrák és német vendégeknek szinte filléres tétel.

Hegykőig kell a legkevesebbet utazni a nyugat felől érkező vendégeknek. A község Bécstől mindössze 92 kilométerre fekszik, miközben például Bükfürdő 120 kilométer. Mosonmagyaróvár ugyan közelebb van, viszont az ottani fürdő az egyik legdrágább az országban. Csorna nincs sokkal messzebb, ott viszont csak egy kisebb, szezonális fürdő működik.

Ami még fontos Hegykő esetében, hogy kis településhez képest rendkívül széles a szálláshelyek választéka. Eleve a termálfürdő mellett is működik egy 120 férőhelyes kemping, de egy másik 40 férőhelyes kemping is található a fürdő közelében. Ezen felül négy panzió, 15 apartmanház, kilenc vendégház és számos magánszállás is várja a vendégeket. Ezek ráadásul könnyen megtalálhatók a település egészen korrekt weboldaláról kiindulva. Ráadásul már csak a település méretei miatt is adott, hogy mindegyik szálláshely közel van a termálfürdőhöz.