Másfélszeresével bővült tavalyhoz képest idén az orosz vendégforgalom a Balatonnál, ami elsősorban a Hévíz mellett, Sármelléken található repülőtérnek köszönhető – írta a Világgazdaság. A cikkből kiderül, hogy a Hévíz város által üzemeltetett repülőtér ugyan nem nyereséges, de a korábbi jelentős veszteségét már sikerült lefaragniuk. Hévízre a moszkvai charterjárat gyakorlatilag üres ülőhely nélkül érkezik.  A németországi járatok pedig 70-80 százalékos kihasználtsággal üzemelnek. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy sok vendég nem csak Hévízre, hanem a régió egyéb üdülőhelyeire is ellátogat, különösen a Balatonhoz.

Hévíz Airport (fotó)

Papp Gábor, Hévíz polgármestere még a nyár elején beszélt arról a Repülnijó.hu-nak, hogy azt szeretnék, a repülőtér ne csak Hévíz, hanem a Nyugat-magyarországi régió légikikötője lehessen. Hasonló, mint az ország másik felén a debreceni reptér. A polgármestert kérdezték arról is, hogy várható-e fapados légitársaságok érkezése a Hévíz-Balaton Airportra. Papp Gábor elmondta, hogy amikor átvették üzemeltetésre a repülőteret, akkor  leültek tárgyalni a Ryanairrel és a WizzAirrel is, azonban a légitársaságok olyan pénzügyi kondíciókat ajánlottak, amit nem lehetett volna teljesíteni.

Ráadásul korábban ugyan volt hévízi járata a Ryanairnek, de az akkori tapasztalatok szerint az nem üdülni vágyókat hozott, hanem inkább az üzleti utazók használták a  Londonba való eljutáshoz. A Rigából az AirBaltic által közlekedtetett menetrend szerinti járat révén viszont a Baltikumból és Skandináviából turisták érkeznek és kifejezetten a régió gyógyászati kínálat miatt.