Egyezség jöhet létre a gunarasi termálfürdőt és szállodát működtető részvénytársaság, valamint a dombóvári önkormányzat között.

  • A Gunaras Zrt. tagi kölcsönnel tartozik Dombóvárnak.
  • De Dombóvár is tartozik a részvénytársaságnak.
  • Senkinek nem érdeke a fürdő és a hotel működésének az ellehetetlenítése, ezért valószínűleg megállapodnak a felek.

Korábbi hírek szerint a város 78 millió forinthoz és annak kamataihoz szeretne hozzájutni egy évek óta zajló pereskedés miatt. Most viszont a Tolnai Népújság arról ír, hogy megállapodástervezet készült a Gunaras Zrt. és dombóvári városvezetés között. Mint kiderült, a társaságnak is több tízmillió forintos követelése van az önkormányzattal szemben, miután Dombóvárnak egy korábbi megállapodás értelmében alaptőkét kellett volna emelnie a Gunaras Zrt.-ben, ami az elmúlt három évben elmaradt. Szabó Lóránd polgármester pedig arról nyilatkozott a lapnak, hogy miután száz környékbeli dolgozót foglalkoztat a termálfürdő és a hotel, ezért érdekük a megegyezés. Várhatóan a felek részletfizetésben fognak megállapodni a tartozásról.

Gunarasfürdő gyógyfürdőDombóvár határában, az úgynevezett Gunaras-dűlőn 1973-ban nyílt meg a fürdő, 1977-ben már fedett fürdőrészt is kialakítottak, a gunarasi termálvíz pedig gyógyvíz minősítést kapott. Bükfürdőhöz hasonlóan a gunarasi fürdő az anyatelepüléstől – Dombóvártól – területileg elkülönülve, üdülőtelepként működik.