Új medencék, szauna, étterem és jacuzzis tetőterasz várja a vendégeket a Rudas új, élményfürdő részlegében. Korszerűsítették az épület fűtési rendszerét is.

A mai naptól vehették birtokba a vendégek a Rudas Gyógyfürdő teljesen átépített és felújított déli szárnyát, ahol egy élményfürdős wellness-részleget alakítottak ki. A korábban palackozóüzemként működő, leromlott állagú épületrész Budapest egyik szégyenfoltja volt. Az átépítés egymilliárd forintos költségét saját erőből finanszírozta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A munkálatok során a földszinti részen kialakítottak két közepes és két kisebb méretű termálvizes medencét, szaunát, egy utcáról is megközelíthető éttermet, a tetőn pedig napozóterasz és jacuzzi létesült. A déli szárny átépítése tavaly október végén kezdődött, azaz kevesebb mint egy év kellett a beruházás megvalósításához.

Rudas Fürdő élményfürdőEgy uniós pályázatnak köszönhetően a felújítás magában foglalhatta a Rudas Fürdő energetikai korszerűsítését is. Eddig 30 Celsius-fokosra hűlt használt termálvíz folyt a Dunába, ám most egy hőszivattyús rendszer segítségével a hőenergia nagy részét az új szárny fűtéséhez használják, így már csak 10 Celsius-fokos víz távozik az épületből.

Rudas Fürdő élményfürdőA Rudas Fürdőben legutóbb két éve végeztek felújítási munkálatokat, akkor egy 500 millió forint költésvetésű rekonstrukció keretében felújították a fürdő homlokzatát, előcsarnokát, korszerűsítették a fűtési- és szellőzőrendszert.

A fővárosi fürdőkkel kapcsolatos fejlesztési tervekről ide kattintva olvashatja korábbi cikkünket.

Rudas Fürdő élményfürdő

Rudas Fürdő jacuzziFotók: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., MTI