• Már hónapokkal ezelőtt elkészült az épület és január elején végre a vendégek is birtokba vehetik az új fedett fürdőt.

  • 35 Celsius-fokos vízzel töltik fel a medencéket.

Pacsér a Vajdaság északi részén található, de Magyarországról is könnyen megközelíthető, hiszen a bácsalmási határátkelőtől mindössze 17 kilométerre fekszik. A településen 2014-ben nyitották meg a strandszezonban üzemelő tófürdőt, ami a különleges, lilás színéről vált ismertté.

Pacséron a termáltó megnyitása óta tervezték, hogy egy fedett fürdőt is építenek, hiszen ezzel egész évben biztosítható lenne a fürdési lehetőség. Ez a terv végül idén ért révbe, a lenti, nyár elején készült fotón a termáltó hátterében már látszik is az épülő fürdő.

Pacséri termálfürdőA fedett fürdőépület ugyan nyár végére elkészült, viszont csúszott az átadása, állítólag a fűtéssel adódtak problémák. Eleinte arról volt szó, hogy még az ősszel megnyitják, majd év végi határidőt emlegettek, s ebből lett végül 2018. január 5., ami egy pénteki napra esik.

Szombathy Zoltán, pacséri tanácselnök korábban a Magyar Szónak elmondta, hogy az építkezést a település saját forrásból finanszírozta és mintegy 200 ezer eurót, azaz nagyjából 62 millió forintot költöttek a fedett termálfürdőre.

A 300 négyzetméteres létesítményben két medence, 200 négyzetméternyi vízfelülettel áll a vendégek rendelkezésére, azaz egy kisebb fürdőről van szó. Tervbe van véve az épület további bővítése, amennyiben sikerül ehhez pályázati forrást szerezniük.

Az ígéret szerint a medencék vize 35 Celsius-fokos lesz. Azaz melegebb, mint a termáltó, ami a nagy vízfelület miatt gyorsan lehűl, ezért 30 Celsius-fok körül szokott alakulni a víz hőmérséklete. A pacséri fürdő Facebook oldalán azt is megemlítik, hogy a fedett fürdő mindennap, 11 és 19 óra között lesz majd nyitva. A belépőjegyek árát jelenleg még nem közölték.

Pacsér termál fedett fürdő