• Végre újra nyit az Aquantis élményfürdő.

  • A helyben tanuló diákoknak és a dunaújvárosi nyugdíjasoknak egyelőre ingyenes a belépés.

  • Az élményfürdőt 11 éve adták át, de csak 5 évig üzemelt.

Hat év szünet után június elsején, azaz pénteken 9:00-kor ismét megnyitja kapuit a Dunaújvárosban található Aquantis élményfürdő. Ezt Cserna Gábor, a város polgármestere a Facebook oldalán jelentette be. Kiderült az is, hogy a dunaújvárosi diákigazolvánnyal rendelkező diákok és a dunaújvárosi nyugdíjasok egyelőre ingyen vehetik igénybe a fürdő szolgáltatásait. Elvileg 3 órás tartózkodásra érvényes az ingyenesség, de a polgármester szerint a gyakorlatban most még ezt a korlátozást sem fogják alkalmazni.

A fentiek miatt a nyitás utáni napokban azért elképzelhető, hogy nagy lesz a tömeg a fürdőben. Erre az eshetőségre Cserna Gábor is utalt, ugyanis az élményfürdő maximális kapacitása 2200 fő, s amennyiben tartós lesz a telt ház, akkor szabályozniuk kell az ingyenes belépési lehetőséget.

Dunaújváros fürdőMiután egyelőre a dunaújvárosi fürdő weboldala nem működik, ezért a polgármester posztolta az újranyitó létesítmény jegyárait is. Ez alapján vannak a „Fürdővilágba” és a „Római fürdőbe” érvényes, valamint kombinált jegyek. Viszont honlap híján nem világos számunka, hogy melyik mit takar.

Mindenesetre a Fürdővilág részlegbe egy felnőtt, napi belépőjegy 2200 forintba kerül, diákoknak ugyanez 1700 forint, 3-7 éves gyerekeknek 1500 forint. Van nyugdíjas belépő is, ennek az ára 1700 forint. A 2 felnőtt, 1 gyermek számára belépést biztosító családi jegy ára 5000 forint, további gyermekeknél pedig 1300 forint fizetendő. Csúszdajegy 1000 forintért váltható.

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt írtuk meg, hogy újranyithat az Aquantis élményfürdő. Akkor derült ki, hogy a Modern Városok Program keretén belül állami támogatáshoz jutott Dunaújváros. Fürdőfejlesztésre összességében 4,7 milliárd forintot fordíthatnak, de ez nem pusztán az élményfürdő megvásárlásának és újranyitásának a költségeit tartalmazza, hanem a szomszédos Fabó Éva sportuszoda korszerűsítését is.

Az éveken át kihasználatlanul álló dunaújvárosi fürdőnek meglehetősen leromlott az állaga, ezért az elmúlt egy évben gyakorlatilag fel kellett újítani a 11 éve épült létesítményt. Korszerűsítésre szorult a gépészet, sok helyen cserélni kellett a medencék burkolatát.

A fürdő területe megközelíti a 8000 négyzetmétert, ami 13 medencének és több kül- és beltéri csúszdának ad helyet, a medencék vízfelülete eléri az 1000 négyzetmétert.  Az Aquantisban szaunavilág is található, sőt annak idején gyógyászati részleg is működött a fürdőben, nyilván előbb-utóbb azt is megnyitják.