• A vendégek már július 23-án birtokba vehetik a megújuló fürdőt.

  • Egyelőre még nem lesz elérhető az összes szolgáltatás.

Január első napjaiban zárta be kapuit a Kisvárdai Várfürdő. A létesítményben ugyanis egy átfogó, mintegy 2,5 milliárd forint értékű fürdőfejlesztés vette kezdetét. Ennek része az épületek felújítása, új medencék építése, a fő attrakciót pedig a vadonatúj csúszdapark jelenti. A 16 csúszdás aquapark nemcsak Kelet-Magyarországon, hanem országos szinten is a legnagyobb csúszdaparkok közé fog tartozni, a csúszdák teljes hossza meghaladja az ezer métert.

Mostanában nem lehetett sok új információt hallani a fürdő felújításáról, azonban ma örömteli híreket közölt a fürdő. Ez alapján, ha részlegesen is, de még ebben a hónapban megnyitják a fürdőt. A nyitás pontos dátuma: július 23., hétfő.

A vendégek ekkor már igénybe vehetik a csúszdapark szolgáltatásait, továbbá az 50 méteres úszómedencét, ahol lehetőség lesz reggeli úszásra is. Ezen felül két gyógyvizes medence is a fürdőzők rendelkezésére áll.

A megújuló fürdő nyitvatartási idejét, valamint a belépőjegyek árait a következő napokban fogja közölni a fürdő. A felújítás előtt egy felnőtt belépőjegy 1400 forint volt. Azt tippelnénk, hogy a bővülő szolgáltatások miatt azért ennél magasabb árakat alkalmaz majd a fürdő, aminek már az új neve is ismert: Aquacinema.