• Tavaly lett lila, az idei szezon elején már nem volt lila, majd megint az lett a színváltós termáltó.

  • Hamarosan már szálláshelyek is lesznek Pacséron.

  • Ősszel pedig nyit a fedett fürdő.

Legutóbb a nyár elején írtunk a Pacséri Termálfürdőről. A déli határtól mindössze 17 kilométerre fekvő vajdasági településen 2014 óta működik egy termálvízzel töltött, mesterséges tófürdő. A létesítmény eddig csak szezonálisan üzemelt, de már épül egy fedett fürdő is, ami megteremti az egész éves működés lehetőségét. A fedett részben egy 200 négyzetméteres termálmedence, szauna, öltöző és étterem kap majd helyet, s várhatóan idén ősszel adják át.

A pacséri tó egyik érdekessége a színe, ugyanis a tavalyi szezonban a víz kapott egy lilás, rózsaszínes árnyalatot. Ez a víz minőségét nem befolyásolta hátrányosan, a hírek szerint a termálvízben nőtt meg a jód, a bróm és a lítium aránya, s ez okozta a különleges elszíneződést.

Idén június elején arról írtunk, hogy eltűnt ez a lilás árnyalat a vízből. A fürdő Facebook oldalán közzétett friss fotókon viszont látszik, hogy ismét „visszalilult” a víz… A fürdő belépőjegyeinek árai egyébként idén nem változtak, azaz egy felnőtt belépőjegy továbbra is 300 szerb dinár, azaz körülbelül 750 forint.

Pacséri termálfürdő lilaEzen fotón jobban látszik a víz különleges színe:

Pacséri termálfürdőA pacséri televíziónak a közelmúltban nyilatkozott Szombathy Zoltán, a település első embere. Szombathy elmondta, hogy a vendégek visszajelzései alapján a termáltó vize bőrbetegségek, izomhúzódások, mozgásszervi betegségek, érrendszeri problémák, keringési zavarok kezelésére alkalmas.

Beszélt arról is, hogy eddig komoly problémát jelentett a pacséri szálláshelyek hiánya. (Érdemi szálláskapacitás csak a közel 30 kilométerre található Szabadkán, illetve a 15 kilométerre lévő Topolyán van). Szombathy Zoltán elmondása szerint már csak napok kérdése és helyben is tudnak szállást kínálni a vendégek számára. A kiadó szobákon a riport készítésekor már az utolsó simítások zajlottak.

A teljes videót itt nézheti meg: