• Decembertől új vezetője lesz a Hagymatikum fürdőnek.

  • Az eddigi igazgató komoly szakmai kihívást jelentő megbízatást kapott Miskolctapolcán.

Vezetőváltás lesz a makói Hagymatikum termálfürdő igazgatói posztján, a város képviselő-testülete hétfőn nevez ki új vezetőt a létesítmény élére. A Délmagyarország napilap pedig már utána is járt a történteknek. Kiderült, hogy a fürdő eddigi igazgatója Scheitzner Beáta saját kérésére távozik a Hagymatikumtól, méghozzá december elsejei hatállyal. A távozása mögött az áll, hogy Miskolctapolcán, a Barlangfürdőt is magában foglaló intézmény vezetésére kérték fel.

A fürdővezető arról is beszélt a Délmagyarországnak, hogy nehéz szívvel hozta meg a döntést, de a miskolctapolcai felkérés komoly szakmai kihívást jelent számára, és a gyerekei még elég kicsik ahhoz, hogy ne jelentsen problémát a költözés.

Scheitzner Beátát 2013 tavaszán nevezték ki a Hagymatikum igazgatójává. Azt megelőzően egy helyi éttermet vezetett, korábban pedig két évig a makói Tourinform iroda igazgatójaként dolgozott, illetve egy ideig Belgiumban is élt.

Scheitzner BeátaA Délmagyarország értesülése szerint Hagymatikum igazgatójává várhatóan Gergely Gábort nevezik ki, aki korábban a makói Grand Hotel Glorius vezetőjeként dolgozott.

Scheitzner Beáta legutóbb néhány nappal ezelőtt nyilatkozott a helyi televíziónak: