• Több mint 60 éve működik egy termálkút Törtel határában.

  • Egy időben kedvelt vadfürdőzési helynek számított, viszont most lehet, hogy le kell zárni.

A 4300 lakosú Törtel község Pest megyében, Ceglédtől 13 kilométerre található. A település határában több mint 60 évvel ezelőtt földgáz után kutattak, ám végül termálvizet találtak. A vizsgálatok szerint kifejezetten jó minőségű a közel 800 méter mélyről, 44 Celsius-fokosan feltörő víz, ami egy vascsövön keresztül azóta is zavartalanul a szabadba folyik.

A helyiek és a környékbeliek – ahogy ilyenkor lenni szokott – hamar felfedezték maguknak a termálkutat. Sokan hordták innen a vizet, illetve rendszeresen jártak ide fürödni is. A terület egy időben a termelőszövetkezet tulajdona volt és akkoriban kisebb strandot is kialakítottak a termálforrás mellett.

A kút és környéke a 2000-es évek elején került egy vállalkozó tulajdonába, aki modern strandfürdő kiépítését ígérte, de nem lett a tervekből semmi.

Hossza huzavona után 2015 végén az önkormányzat visszavásárolta a területet.

Törteli termálkútA hivatalos nevén TÖ-7 termálkutat ezután bejelentették minden illetékes hatóságnak, akik egyből előírták a forrás körbekerítését és a “fürdeni tilos” tábla kihelyezését.

Godó Tibor, Törtel polgármestere tavaly a Ceglédi Televíziónak beszélt arról, hogy akik kijártak a kúthoz, azok nem örültek a körbekerítéshez, de az önkormányzat nem tudott mit tenni, ha egyszer ezt írta elő a hatóság.

A polgármester egy évvel ezelőtt alapvetően optimista volt a termálvíz jövőjét illetően. Elképzelhetőnek tartotta, hogy ők hasznosítják, de azt is, hogy egy befektetőnek bérbe adják. Egyedül a kút értékesítéséről nem lehet szó – mondta a polgármester.

“Akár egy üdülőközpont is épülhetne ezen a területen” – bizakodott tavaly Godó Tibor.

Üdülőközpont egyelőre nem épült. Sőt, a Petőfi Népe napilap a közelmúltban annak kapcsán írt a törteli termálforrásról, hogy a vízügyi igazgatóság elzáratná a kutat. A polgármester azonban nem örül ennek, szeretné mindenképpen elkerülni, ugyanis attól tart, hogy ha egyszer lezárják, akkor nem tudják újra megnyitni. Godó Tibor ezért fél év haladékot kért a hatóságtól, hátha addig tudnak pályázati pénzt szerezni a termálkút szabályos kiépítésére.

A település látnivalóiról Surin Ádám készített felvételeket és ezeken is felbukkan a termálkút (1:33-tól)