• Idén nyáron a legolcsóbb termálfürdőt Békés megyében, a legdrágábbat pedig Pest megyében találtuk.

  • Több mint nyolcszoros az árkülönbség a legolcsóbb és a legdrágább fürdő között.

  • Tavalyhoz képest 170 forinttal emelkedtek az átlagos jegyárak.

  • A 2016-os nyár átlagára 2110 forint lett.

  • Már csak néhány termálfürdőben kínálnak 1000 forint alatti jegyárakat.

2012 nyara óta minden évben összesítjük a hazai termálfürdők belépőjegyeinek az árait. Ebből egyrészt kiderül, hogy miként alakul a fürdőbelépők átlagára, másrészt pedig láthatjuk, hogy melyek a legolcsóbb és legdrágább fürdők. Ehhez idén 129 jelentősebb hazai termálfürdő árait vettük alapul, az ezek alapján számított átlagár pedig 2110 forint lett.

Ahogy a lenti táblázatunkból is látszik, ez némi – 170 forintos – növekedést jelent a 2015-ös átlagárhoz képest. Az átlagár egyébként 8,5 százalékkal, azaz az infláció feletti mértékben emelkedett. Persze ebbe beletartoztak azok a fürdők is, amelyek egyáltalán nem, illetve azok is, amelyek ennél jelentősebb mértékben emelték a belépőjegyeik árait.

Fürdőbelépők átlagárának alakulása – a nyári főszezonban

Év Átlagár (forint)
2012 1696
2013 1823
2014 1845
2015 1940
2016 2110

A jegyárakat számos tényező befolyásolja. Ezek közé tartozik, hogy mennyire patinás fürdőhelyről van szó, mennyire fejlett a fürdő infrastruktúrája, mennyire van közel valamelyik államhatárhoz, milyen az adott területen élők vásárlóereje és még lehetne sorolni.

Az átlagos jegyárak alakulását az egyes fürdők árképzési gyakorlata is befolyásolja. A nagyobb fürdőknél ugyanis alapvetően kétféle árazási megoldást látni. Az egyik lényege az, hogy egy viszonylag magas, de összességében értékarányos árért a fürdőnek szinte minden szolgáltatását elérhetővé teszik.

A másik irány pedig az, hogy „szétdarabolják” a fürdő attrakcióit és külön-külön belépőkért teszik elérhető. Így aki például csak a gyógyvizes medencerészbe, vagy kizárólag egy fürdő strandi részébe látogatna el, az akár olcsóbban is belépőhöz juthat. Viszont a komplex szolgáltatást igénylő vendégeknek mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk.

Zalakaros gyógyfürdő

Top 5 legdrágább termálfürdő – 2016 nyara (forint)

1 Visegrád – Lepence Spa 6900
2 Budapest – Aquaworld 5890
3 Egerszalók – Saliris Resort 5500
4 Demjén – Cascade Barlangfürdő 5490
5 Budapest – Gellért Gyógyfürdő 5300

A listavezető Lepence Spa nem az a klasszikus fürdő, hiszen valójában egy szálloda fürdőrészlegéről van szó, ami viszont a külső vendégek számára is nyitott. A 6900 forintos jegyár hétvégére vonatkozik, – hétköznap 4500 forint a felnőtt jegy – aminek némi „forgalomszabályozó” szerepe is van, hiszen a hét utolsó napjain a szálloda is telítettebb. A Lepence Spa esetében azt is előre jelzik, hogy hétvégén és ünnepnapokon egy bizonyos telítettségi szint után külső vendégeket nem is tudnak fogadni.

Érdekes módon a toplista többi szereplőjéhez is szorosan kapcsolódik egy-egy szálloda, de ezeknél a fürdő kapacitása már nem ennyire szűkös. A táblázatban szereplő árakból pedig faragni is lehet. A fővárosi Aquaworld esetében például létezik 2 órás belépőjegy, úszójegy, valamint az esti időszakra is olcsóbb belépőket kínálnak.

Az egerszalóki Saliris Resort esetében az 5500 forintos ár a kiemelt időszakokra érvényes. Ebbe beletartozik július és augusztus egésze, valamint az év többi részéből a szombati napok és az ünnepnapok. Amúgy a nem kiemelt jegyár 4500 forintba kerül. Egerszalók esetében pedig akár a Nosztalgia Strandfürdőt is választhatjuk, ahová egy egész napos belépő 1500 forintba kerül.

Egerszalók Saliris Resort SpaAz Egerszalókkal szomszédos Demjénben található Cascade Barlangfürdőben a péntek, szombat, vasárnapi jegy 5490 forint, viszont a hét többi napján 4990 forint a belépő, de a diákoknak, gyerekeknek, nyugdíjasoknak olcsóbb jegyeket is kínálnak, valamint 3 órára érvényes belépők is válthatók. Egerszalókhoz hasonlóan Demjénben is van egy olcsóbb alternatívánk: a termálfürdő részlegbe 1690 forintért is bejuthatunk.

A budapesti Gellért Gyógyfürdőben az 5300 forintos jegyárhoz képest hétköznap 200 forintot spórolhatunk. Viszont, ha szekrényes helyett kabinos jegyet szeretnénk, az plusz 400 forintba kerül.

Gellért Gyógyfürdő

Top 5 legolcsóbb termálfürdő – 2016 nyara (forint)

1 Nagyszénási Parkfürdő 800
2 Békési Uszoda és Gyógyfürdő 880
3 Dévaványai Strandfürdő 900
Vasvári Fürdő 900
Kiskunhalas – Halasthermál 900
Fehérgyarmati Fürdő 900
Kalocsa – Gyógyfürdő és Uszoda 900
4 Bonyhádi Termálfürdő 990
Szegedi Partfürdő 990
5 Dunaföldvári Gyógyfürdő 995

A legolcsóbbnak bizonyult Nagyszénási Parkfürdőt tavaly év végén nyitották meg, így 15 éves szünet után lett újra fürdője az Orosházától 13 kilométerre található településnek. A fürdő egyelőre csak kültéri medencékkel rendelkezik, de egész évben nyitva tartanak.

Nagyszénás termálfürdőA lista további helyein sok esetben holtversenyt láthatunk, hiszen néhány fürdő még igyekszik tartani az 1000 forintos lélektani határ alatti jegyárakat. Egyébként a drágább fürdőkhöz hasonlóan olykor ezeknél a fürdőknél is lehetőség nyílik a spórolásra. A Dévaványai Strandfürdő esetében például ugyan 900 forint a teljes árú belépőjegy, viszont helyi lakosoknak ugyanez már csak 750 forint, nem helybéli diákoknak és nyugdíjasoknak 700 forint, dévaványai diákoknak és nyugdíjasoknak pedig mindössze 500 forint.

Dévaványa termálfürdőNémelyik fürdő amolyan marketingeszközként is használja a kedvező jegyárat. Nemrég írtunk a Bonyhádi Termálfürdőről, ahol büszkék arra, hogy a 2012-es megnyitásuk óta nem emelték a jegyáraikat. A szezonálisan működő fürdő esetében így a felnőtt belépők évek óta 990 forintba kerülnek, a nyugdíjas és a diák jegyek pedig csak 800 forintba, de még külön délutános belépőjegyeket is lehet kapni.

Bonyhád termálfürdőHogyan számoltunk?

Minden egyes esetben a teljes árú (felnőtt), tehát kedvezmények nélküli, egész napra szóló, nyári strandszezoni árakat vettük figyelembe. Amennyiben külön hétköznapi és hétvégi jegyárakat kínáltak, akkor az utóbbiakkal számoltunk. Azon belül viszont igyekeztünk a lehető legolcsóbb jegyeket keresni. Például kabinos helyett az olcsóbb szekrényest, vagy komplex jegy helyett a szűkebb szolgáltatási körre vonatkozó jegyárakkal számoltunk.