• Kitűnő gyógyvíz található ezen a területen, de fürdő helyett csak egy félkész medence és szállodaépület árválkodik a településen.

  • Vannak azért tervek a fürdő befejezésére.

Évek óta parlagon hever Szatmár megye egyik legrégebbi fürdője, a krasznabélteki – adta hírül az Erdélyi Magyar Televízió. Az 1300 lakosú település jelenleg a szőlőtermesztésről és a borászatról ismert, pedig jelentős, mintegy 250 éves múltra tekint vissza a fürdője is.

A Szatmárnémetitől 35 kilométerre található község fürdőjét a 80-as években bontották le. A 90-es évek közepén pedig megkezdődött egy új létesítmény építése. Ebből egy medence, valamint egy szerkezetkész szálloda készült el, s mindkettő immár 20 éve árválkodik félkész állapotban.

Pedig a 65 Celsius-fokos gyógyvíz továbbra is adott. A polgármester elmondása szerint legutóbb 2014-ben vizsgálták be a jelenleg lefojtott termálkút vizét és ez igazolta, hogy reumatikus panaszok, valamint nőgyógyászati betegségek kezelésére továbbra is alkalmas lenne.

Némi reményt adhat az elakadt fürdőfejlesztésnek, hogy egy megnyert uniós pályázat révén hamarosan egy új főút épül, ami a fürdőt is érinti. A település vezetőségének kalkulációi szerint a fürdő befejezése 3 millió euróba (azaz közel egymilliárd forintba) kerülne. Megpróbálnak ehhez uniós forrást szerezni, de a magántőke bevonását is elképzelhetőnek tartják.

A baj azonban az, hogy tervekkel már tele a padlás. A Friss Újság január elején közölt cikkében foglalták össze a fürdő hányatott sorsát. Ez alapján az elmúlt 20 évben rendszeresen felmerültek tervek az épületek befejezésére, de ezekből valahogy soha nem lett semmi. A cikk végén lévő videón látható hófedte képek nem adják jól vissza, de a Friss Újság fotóján (lenti kép) látszik, hogy a már felépült medence is milyen rossz állapotban van.

Krasznabéltek termálfürdőItt megtekintheti a krasznabélteki fürdőről szóló tudósítást: