• Szegény Rác fürdő igazi pénznyelővé vált.

  • Annyit kellene a felújítására költeni, amiből máshol új fürdőt építenek.

  • Igen, jól olvasták, a közel 8 milliárd forintból épült, egy napot sem működő fürdőt lényegében fel kellene újítani, hogy kinyithassák.

A hányatott sorsú Rác fürdővel foglalkozott mai számában a Magyar Nemzet. A patinás törökfürdőt 2002 nyarán zárták be, s eredetileg 2004-re tervezték a megnyitását. A 67 szobás elegáns szállodai részleggel, 14 medencével, törökfürdővel, zuhanycsarnokkal rendelkező fürdő végül 2010-re készült el, de egy napot sem működött.

A kívülálló számára már-már követhetetlen jogi hercehurcában jelenleg arra kell várni, hogy megkezdődjön a fürdő mögött álló két Kft. felszámolási eljárása. A Fővárosi Törvényszék leterheltsége miatt azonban erre – a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő szerint – akár fél, de lehet, hogy egy évet is várni kell. A felszámolás megkezdése azért lenne fontos, mert elvileg már az eljárás alatt elkezdhetne üzemelni a fürdő, s végül egy olyan tulajdonoshoz kerülhet, amely végre működtetni fogja.

A napilap értesülése szerint azonban a közel 8 milliárd forintból felújított fürdő kapcsán felmerült egy további probléma. Nem is kicsi. Eddig ugyanis mindig arról volt szó, hogy a létesítmény kulcsrakész, csak meg kellene nyitni. Kiderült, hogy az elmúlt hat évben a kihasználatlan épület olyannyira amortizálódott, hogy négy-öt hónap és 1,2-1,4 milliárd forintos befektetés kellene az üzembe helyezéséhez, lényegében egy „kisebb” felújításra lenne szükség.

Nem szokatlan, hogy egy fürdőre költeni kell, nemrég írtunk például arról, hogy az esztergomi fürdőre is 150 millió forintot kell költenie az önkormányzatnak, pusztán azért, hogy tavasszal újra megnyithassák. A Rác fürdő esetében az amortizáció mellett olyan problémák is felmerültek, amiről nyáron írt az Origo: lefeszegették az épület réz tetőszerkezetét.

1,2-1,4 milliárd forint ugyanakkor hatalmas összeg. Elég csak arra gondolni, hogy a Balaton közelében található Csiszta Fürdőben 800 millió forintos beruházást szeretnének megvalósítani, hogy vonzóbbá tegyék a vendégek számára a kis fürdőjüket. A Csongrádi Gyógy- és Strandfürdőt egymilliárd forintból teljesen felújították, és a fővárosi Paskál Strand teljes rekonstrukciója sem fog többe kerülni 1,1 milliárd forintnál. Azaz máshol lényegében új fürdőt építenek abból a pénzből, ami a Rác renoválásához kellene.

Rác fürdőAz 1,2-1,4 milliárd forintos összeg kérdőjelessé teszi azt a korábbi tervet is, hogy már a felszámolás alatt kinyissák a fürdőt, hiszen a felszámoló aligha fog ekkora összeget befektetni a létesítménybe. Jelen állás szerint tehát egyhamar nem vehetik birtokba a fürdőzők a Rác fürdőt.

Pedig a főváros egyik legjobb gyógyvize lenne elérhető a Rácban, ahol erősen kénes gyógyvízben lehetett korábban fürödni. A kén gyulladás- és vérnyomáscsökkentő hatásáról ismert, de nagyon hatékony számos bőrbetegség esetén is.