• Felújítják a jellegzetes gyógyvizes medencét és modernizálni fogják a fedett fürdőrészt, valamint az öltözőket is.

  • Tavaly sokkal több osztrák vendég érkezett a termálfürdőbe, mint korábban.

Még karácsony előtt készített egy interjút a Trió Tv Boros László Attilával, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatójával. A szakember éppen egy éve vezeti a bükfürdői létesítményt, korábban – 2016 végéig – a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatójaként dolgozott.

A vezérigazgató a helyi televíziónak elmondta, hogy nehéz örökséget vett át, számos átszervezés történt az elmúlt egy évben a fürdőben. Ugyanakkor sikeres évet zártak, hiszen a vendégforgalmuk a 2016-os 890 ezerről tavaly 900 ezer fölé nőtt.

Ezen belül nagyot ugrott az osztrák vendégek száma: 2016-hoz képest tavaly 42 ezerrel több fürdőző érkezett Ausztriából. A fürdőt működtető társaság egyébként korábbinál is magasabb nyereséggel zárta az elmúlt évet és jelentős béremelést is meg tudtak valósítani.

Boros László Attila problémaként említette, hogy a fejlesztéseikkel kapcsolatos tervezési és kivitelezési munkák nagyon lassan haladnak. Az új főbejárat építésén például még karácsony előtt is dolgoztak, holott már szeptemberben el kellett volna készülnie. Ennek az oka az, hogy nagyon nehezen találtak olyan kivitelezők, aki elvállalta a munkát.

A strandi részen korábban megvalósított családbarát fejlesztések – Acapulco medence, vizes játszótér – a vezérigazgató szerint jó irányt jelentenek. Ezt folytatták azzal, hogy tavaly a korábbi gyerekpancsoló helyén átadták a cápabarlang nevű, kisgyerekeknek szánt medencét.

Bükfürdő Spray ParkTavaly két fontos elismerést is szerzett a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum. Megkapták az Európai Fürdőszövetség EuropaSpa Med minősítését, ami főleg az osztrák és a német vendégkör számára jelent egy fontos minőségi mutatót.

Szintén komoly eredmény, hogy a strandfürdőjük a Nemzeti Tanúsító Védjegy keretében az elérhető legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg. „Ez az elmúlt 55 évnek és a jelenlegi munkatársi gárdának a közös érdeme” – mondta ennek kapcsán Boros László Attila.

Az idei év fejlesztései közé tartozik, hogy felújítják a félig fedett Szent Kelemen, vagy más néven 5-ös számú medencét. Teljesen új burkolatot fog kapni a medence és több helyen táplálják majd be a termálvizet.

büki gyógyvízAmint ezzel a beruházással végeznek, akkor állnak neki a fedett gyógyfürdő modernizálásának, ami meglehetősen nagyszabású munkának ígérkezik. A medencetér új burkolatot és világítást kap, teljesen más lesz a hangulata. Ezzel párhuzamosan megszűnik az A bejárat, aminek a helyén pihenőrészt és kávézót alakítanak ki.

Ugyancsak ennek a fejlesztési körnek a során újul meg az öltöző, ahol áttérnek az órás öltözőszekrényes, koedukált rendszerre. A fürdő a munkák alatt nem fog bezárni, próbálják a kivitelezést úgy alakítani, hogy a lehető legkevésbé zavarja a vendégeket.

A teljes, félórás beszélgetést itt is megtekintheti: