• Megnyitásának 120. évfordulóját ünnepli a szegedi Anna Fürdő.

  • Az évforduló alkalmából kedden a fürdőhöz köthető tárgyi emlékekből nyílt kiállítás.

A kiállításon régi fürdőruhákat, -sapkákat, -kötényeket, -kalapokat mutatnak be, valamint néhányat a több mint hat évtizeden át palackozott Anna ásványvíz címkéi közül – adta hírül az MTI. Egykori fotókkal és a Délmagyarország napilap korabeli írásaival idézik föl a fürdő történetét, a vendégeket táncbemutatók és lézershow szórakoztatja, a vállalkozó szellemű hölgyek pedig kipróbálhatják azt is, hogyan mutat rajtuk az 1920-as évek sminkje.

Anna Fürdő éjszakaAz Anna Fürdőnek a város központjában helyet adó eklektikus stílusú épület Steinhardt Antal és Lang Adolf bécsi építészek tervei alapján 1896-ban készült. A városi gőzfürdő mellett 1927-ben fúrtak kutat, hogy így csökkentsék a fűtésre fölhasznált szén mennyiségét. Patzauer Dezső likőrgyáros ötlete volt a mintegy 950 méteres mélységből feltörő, 58 fokos víz palackozása, amelyet lányáról, Annáról nevezett el.

Anna Fürdő beltéri medenceAnna Fürdő medenceAz eredetileg tisztasági fürdőnek épült létesítmény működésében az 1940-es évektől vált egyre fontosabbá a gyógyászat. Az Anna víz palackozása 2000-ben szűnt meg, de ma is bárki szabadon fogyaszthatja a Csáky József szobrászművész Táncoslány című szobrával díszített kútnál. A fürdőépületet uniós támogatással újították föl, a rekonstrukció után 2004 nyarán nyitották meg újra.

Anna Fürdő medence