• A hosszú hétvége látogatottsági rekordot hozott a Zalakarosi Fürdőnek.

  • Különösen tetszett a vendégeknek a „Jeges-tüzes nulladik nap a strandon” című rendezvény.

A március 15-i hosszú hétvégére egy különleges programmal készült a Zalakarosi Fürdő. A szabadtéri medencék ugyanis hagyományosan húsvéttól kezdve látogathatók, most viszont előre hozták a nyitást. Március 16-án 11 órától egy órára megnyitották a strandi gyógyvizes medencét és az ikermedence egyik felét 15 Celsius-fokos, a másikat 38 Celsius-fokos vízzel töltötték fel. A „Jeges-tüzes nulladik nap a strandon” című rendezvényen pálinkával és szaunázási lehetőséggel is várták a vendégeket.

A rendezvény hatalmas sikert aratott, s nemcsak a pénteki nap értek el magas látogatószámot, hanem – mint a fürdőtől megtudtuk – például a szombati gyerek koncert is sok érdeklődőt vonzott, de összességében az egész hosszú hétvégén a vártnál is jóval több látogatót regisztráltak.

Zalakarosi Fürdő március 16.„Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal tartottuk meg ezt az eseményt, amelynek sikere biztató a jövőre nézve. A jeges-tüzes nulladik nap nagy számú érdeklődő közönsége bizonyítja, hogy a nyári főszezonon kívül is kedvelt szabadidős elfoglaltság a fürdőlátogatás” – tudtuk meg Cziráki Lászlótól, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatójától, akinek elmondása szerint számukra fontos, hogy időjárástól függetlenül, az év minden részében vonzó programokat kínáljanak a vendégek számára.

„A jeges-tüzes forradalmi strandolás pontosan ilyen: független naptól, széltől, esőtől, hótól – hiszen kora tavasszal bármi megtörténhet – és korra-nemre való tekintet nélkül mindenkinek élvezetes. Tesszük mindezt színvonalas körülmények között: élményfürdőnk és gyermek vízi világunk tökéletes helyszín a családoknak és az aktív időtöltést keresőknek, fedett fürdőnk és gyógycentrumunk pedig a csendes pihenésre vágyó látogatók körében közkedvelt. A következő évben megvalósuló új fejlesztésünk keretében tovább bővítjük szolgáltatásainkat panoráma medencével és különböző szauna attrakciókkal” – tette hozzá a vezérigazgató.

Zalakarosi Fürdő március 16.A húsvéti hosszú hétvégére is bővített nyitvatartási idővel, valamint számos programmal készül a zalakarosi gyógyfürdő. Ezek közé tartozik az aquafitness és a gyerekeknek szánt, húsvéti tematikájú foglalkozások.

Itt megnézheti a március 16-i jeges-tüzes fürdőzésről a Kanizsa Tv által készített rövid tudósítást: