Az igali házak, üdülők kínálatának zömét a 10 millió forint alatti kategória adja. Összességében jó áron lehet ingatlanhoz jutni, de ez nem teljesen véletlen.

A termálfürdővel rendelkező településeken sétálgatva sokakban felmerülhet, hogy lakást, vagy házat vásároljanak az adott községben, vagy városban. Ennek apropóján készítettünk még tavaly egy összeállítást a zalakarosi ingatlanokról. A kínálat összességében nem volt túl szívderítő.

Rengeteg olyan hirdetéssel találkoztunk, amelyben valójában üdülési jognak kerestek új gazdát. Nagyon sok, hatalmas alapterületű, szobakiadásra épített ház is kellette magát. Kisebb méretű üdülőkből és fürdő közeli lakásokból már gyérebb volt a kínálat. Utóbbiakat ráadásul nem is mérték túl olcsón, ami persze érthető, hiszen felkapott üdülőhelyről van szó.

Igal látképe: a település szép helyen fekszik

Igal látképe: a település szép helyen fekszik

Most megnéztük egy egészen más jellegű, de termálfürdővel szintén rendelkező település ingatlankínálatát. Zalakarostól közúton nagyjából 100 kilométert kell keletre autózni, hogy eljussunk a Somogy megyében található Igalra. Ahogy a településről szóló bemutatónkban is olvashatják, az ország legkisebb városáról van szó, 1300 állandó lakossal. A termálfürdő terén viszont nagyobb múltra tekint vissza, mint Zalakaros, hiszen a neves társánál három évvel korábban – 1962-ben – már megnyílt a helyi fürdő.

Somogy megye adottságai rányomják a bélyegüket az igali ingatlanpiacra is. Az elmúlt hónapokban a Duna House és az OTP Ingatlanpont is arról adott ki közleményt, hogy az ország megyéi közül Somogyban a legmagasabbak az átlagos négyzetméterárak. Ugyanakkor a részletes adatokból látszik, hogy a megyei átlagot a Balaton partján lévő települések, valamint Kaposvár húzzák fel. A megye többi részén viszont ezeknek a töredékét érik az ingatlanok – már-már mintha más országban lennénk.

Ezt nagyon szemléletesen megmutatja a GfK Hungária vásárlóerő-felmérése, amiből kiderült, hogy az országos átlaghoz (100 százalék) képest, Somogy megye egésze 84,8 százalékot tud teljesíteni. Pedig ebben már benne van a Balaton és Kaposvár felhúzó ereje is. Ezzel Somogy megye vásárlóerő tekintetében a dunántúli megyék közül a legrosszabbul teljesít, de még a kelet-magyarországi megyék többsége is megelőzi. A somogyinál alacsonyabb vásárlóerőt csak Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg mutat fel.

Igal viszonylag közel van Kaposvárhoz és a Balaton déli partja sincs túl messze, az ingatlanárak még sem túl magasak. A 10 millió alatti kategóriában rengeteg ház, nyaraló kelleti magát. 6 millió forintért kapni 70 négyzetméteres, kétszintes családi házat, de klasszikus rönkfa nyaralót is. Faház nyaralóból egyébként több is eladósorban van, kapni 3,5 millióért is.

Az igali kínálat alja

Az igali kínálat alja

A kínálat alját egy 2,8 millió forintért kínált, a fotók alapján az összedőlés határán egyensúlyozó parasztház jelenti. Az online ingatlan-adatbázisokban csak egyetlen lakást találtunk, ami 76 négyzetméteres és 9 millió forintért hirdették meg. Az eladó ingatlanok csúcsát egy 22 milliós és egy 38 millió forintos ház jelenti. Utóbbi 326 négyzetméteres és 3000 négyzetméternyi udvar is tartozik hozzá.

Luxusingatlan, közel 40 millióért

Luxusingatlan, közel 40 millióért

Hirdetnek egy 29 szobás panziót is a fürdőtől 300 méterre, 150 millió forintért. A felöltött fotók alapján a Termál Panziót értékesítené a tulajdonosa. Az épületet egyébként már évek óta próbálják eladni, ezek szerint nem túl nagy sikerrel.

Eladó igali panzió

Eladó igali panzió

Több építési telek is gazdára vár, 2-3 millió forintért a fürdőhöz viszonylag közelit is lehet találni. A legdrágább – 8400 négyzetméteres – telken 30 millió forintért adnának túl. A leírás szerint az építési telek a gyógyfürdő közelében van, és 1997-ben egy lakóparkot akartak rá felhúzni. Ezek szerint sokáig nem jutottak el a projektben.

Klasszikus rönkfa üdülő

Klasszikus rönkfa üdülő

Összességében az látszik, hogy az igali árakat nagyon lehúzza a nem túl gazdag somogyi környezet. Annak ellenére, hogy sokat fejlődött a termálfürdő, és Igal is szép, erdős környezetben fekszik, talán némileg alulértékelt néhány hasonló településhez képest. Ebben az is szerepet játszik, hogy országos szinten azért kevésbé ismert fürdőhelyről van szó. Emiatt olcsón lehet vásárolni, viszont aki üzleti célból – kiadás, panzió, vagy szálloda nyitása – vásárol ingatlant, annak meg kell küzdenie ezzel az alulértékeltséggel. Ezt egyébként az eladósorban lévő, vagy éppen évek óta zárva tartó szálláshelyek sora is jelezi.