• Hajdúszoboszló a 70-es években is kedvelt fürdőhelynek számított.

  • Egy útikönyv szerint már akkor sem volt a szoboszlóinál nagyobb területű termálfürdő az országban.

  • Mutatunk 10 fotót a korabeli Hajdúszoboszlóról.

Fürdője területileg a legnagyobb az országban, és ma is folyamatosan fejlesztik. Nemcsak hazai viszonylatban, de külföldön is közismert, joggal mondhatjuk: világhírű a több mint fél évszázados múlttal rendelkező üdülőhely – ezek a méltató sorok egy 1979-ben kiadott útikönyvben olvashatók Hajdúszoboszlóról.

A településen 1925-ben találtak termálvizet, így a 70-es évekre már a nagyobb múltú fürdők közé tartozott. Az útikönyv szerint a strandfürdő május 1-től szeptember 30-ig tartott nyitva, de a gyógyfürdő egész évben, szünnap nélkül várta a vendégeket, ami akkoriban nagy szó volt.

1. A SZOT Béke üdülőhöz tartozó kültéri medence 1974-ben. Az üdülőt az 1960-as években építették és jelentős lökést adott a település idegenforgalmának.

Hajdúszoboszló 70-es évek2. A Hősök tere 1975-ben, jobbra a Bástya Szálló, ami ma Nelson Hotel néven ismert.

Hajdúszoboszló 70-es évek3. A hajdúszoboszlói tanácsháza szintén 1975-ben.

Hajdúszoboszló 70-es évek4. A Hotel Délibáb épülete. A szoboszlói szállodák többségéhez hasonlóan mára ez is jelentősen megújult, már nem ilyen panelház-jellegű a kinézete.

Hajdúszoboszló 70-es évek5. Kockás pokrócos hajdúszoboszlói szállodabelső (OKISZ üdülő) 1976-ból.

Hajdúszoboszló 70-es évek6. A fürdő kültéri része 1976-ban.

Hajdúszoboszló 1976-ban7. Szintén a strandfürdő, egy 1976-ban készült – amúgy nagyon jó minőségű – fotón. Hajdúszoboszló régen8. A Béke Szálló 1979-ben, ahol azóta nagyra nőttek a hotel előtti fák.

Hajdúszoboszló 70-es évek9. Megint csak a Hotel Délibáb egy 1979-es fotón. Manapság azért már kevésbé iparterület-szerű ez a környék.

Hajdúszoboszló 70-es évek10. Akkoriban ilyen képeslapot küldhettünk az ismerősöknek Hajdúszoboszlóról.

Hajdúszoboszló 80-as évekFotók: Fortepan / Balázs Lajos

Képeslap: Egykor.hu