• Legalábbis körülbelül 35 éve, ugyanis a videó készítésének pontos dátuma nem ismert.

  • Egy biztos: valamikor 1976 után készült, amire egy Skála szatyor alapján lehet következtetni. Igen, egy Skála szatyor, jól olvassák.

  • Ritka és jó minőségű felvételek a gyógyfürdőről.

Tavaly nyáron töltötte fel Griff Sándor a Harkányi Gyógyfürdőben készült házi videóját a YouTube-ra. A készítőnek ez valószínűleg egy páratlan családi emléket jelent, ezzel együtt pedig ritka jó kordokumentum is a gyógyfürdőről. A videó feltöltője a felvételhez fűzött kommentárjában ugyan szabadkozik a minőség miatt, – „gyenge minőségű filmelőhívás” – pedig igazából a korabeli felvételekhez képest kifejezetten jó a képminőség, ráadásul színes.

Harkányi Gyógyfürdő 1980A videó készítője azt írta, hogy fél évszázadosak a felvételek. Viszont valószínűbbnek tűnik, hogy nem a 60-as évek közepén, hanem valamikor a 70-es évek második felében, vagy a 80-as évek legelején készültek.

Harkány Gyógyfürdő 1980Egyrészt a vendégek ruházatából, lehet erre következtetni, másrészt egy pár másodpercig feltűnő Skála logós szatyorról. Ez itt látható:

Harkány Skála szatyorMárpedig, ahogy a Wikipédia ide vonatkozó oldalán olvasható, a Skála Szövetkezeti Nagyáruház első üzletét 1976 áprilisában nyitották meg Budapesten (ennek a helyén most az Allee bevásárlóközpont található).

Harkány Gyógyfürdő 1980Ahogy a fürdőben hömpölygő tömegből is látszik, ez az időszak (70-es évek, 80-as évek eleje) volt Harkány fénykora. Egy korabeli útikönyvben találtunk néhány érdekes „retró adatot” a fürdőről. Akkoriban 6 forint volt egy felnőtt belépőjegy, a gyerekjegy pedig 3 forintba került. Télen 9 és 17 óra között, a nyári hónapokban 8 és 18 óra között tartott nyitva a gyógyfürdő. Nyaranta esti fürdőzéseket is tartottak – reflektorfény mellett – 19 és 23 óra között.

Harkány Gyógyfürdő 1980Akkoriban öt nagyobb szálláshely működött Harkányban: Baranya Szálló, Dráva Szálló, Napsugár Gyógyszálló, Turista Szálló és a Camping Motel. Utóbbi csak április 15. és október 15. között tartott nyitva, a másik négy egész évben működött.

Harkány Gyógyfürdő 1980Nézze meg a teljes videót is:


Ide kattintva elolvashatja a Zalakaroson tervezett fejlesztésekről szóló cikkünket.