• Egyedi akcióval hívták fel a figyelmet két budapesti strandfürdő nyári akciójára.

  • Lépcsőzés helyett csúszva mehettek le az aluljáróba az emberek.

Különleges csúszdát állított fel a fővárosban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Az Örs vezér terén egy napig működött az egyedi csúszda, amivel az arra járók lépcsőzés helyett akár csúszva is lejuthattak az aluljáróba. A társaság közleménye szerint a legkülönfélébb korú és foglalkozású járókelők használták csúszdát, volt aki öltönyben, más fürdőruhában. Utóbbi magyarázatát az adja, hogy az első három fürdőruhás jelentkező két főre szóló strandbelépőt kapott ajándékba.

Csúszda fővárosi fürdők

A fővárosi fürdőket üzemeltető vállalatnak már tavaly is volt egy hasonló akciója, akkor az Árpád hídnál állítottak fel egy ideiglenes csúszdát, aminek szintén nagy sikere volt. Ahogy tavaly, úgy idén is a budapesti strandok nyári akcióira szerették volna ezzel felhívni a figyelmet. Ezek közé tartozik, hogy a Csillaghegyi Strandon egységes, 900 forintos napi belépőjegyet kínálnak. A Paskál Strandfürdőbe pedig a nyáron 1200 forintos, szintén akciós áron válthatók belépők. Aki sokat jár valamelyik budapesti strandra, annak érdemes bérletet váltania, hiszen így akár – egy belépésre vetítve – 25 százalékos kedvezményt is elérhet.

Az egyik járókelő már fel is töltött a YouTube-ra egy videót a csúszdáról:


A termálfürdők eheti programjairól, akcióiról ide kattintva találja a legfrissebb összeállításunkat.