A Zalakarosi Termálfürdő még élménymedencék nélkül, régi Ikarusok és Skodák Hajdúszoboszlón, tumultus Komáromban, a Dandár Fürdő belső medencéje és zugfagylaltárus a régi fotókon.

Zalakaros

A felső kép 1975-ben, az alsó 1979-ben készült. Közös pont a fedett gyógyfürdő részleg jellegzetes épülete. A strandfürdő azóta „kissé” jobban beépült Zalakaroson.

Zalakaros 70-es évek

Zalakaros 70-es évek

Hajdúszoboszló

Mindhárom fotó 1976-ból származik. A felső képen a buszpályaudvar korabeli faros Ikarusokkal, az előtérben pedig két Skodával és egy Zaporozseccel. A második képen a Béke Szálló, alatta pedig a strandfürdő.

Hajdúszoboszló régen

Hajdúszoboszló régen

Hajdúszoboszló régen

Komáromi Gyógyfürdő

1979 nyarán épp hatalmas tumultus volt a Komáromi Gyógyfürdőben. A háttérben lévő tábla második pontja: „A termál medencében úszkálni, fröcskölni, játszani, étkezni, italt fogyasztani, labdázni, dohányozni, szemetelni nem szabad”.

Komárom régen

Dandár Fürdő

Így nézett ki a Dandár Fürdő belső medencéje 1975-ben, s nagyjából ilyen most is. (Viszont azóta külső medencével bővül a fürdő).

Dandár Fürdő

Fagyi a kerítés mögül

Az 1975-ben készült a fotóról csak annyit lehet tudni, hogy valamelyik strandfürdőnél készült. Láthatóan nagy keletje volt a fagyinak.strand régen

Fotók: Fortepan / Karabélyos Péter, Umann Kornél, Balázs Lajos, Gábor László, Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, Urbán Tamás