• Békéscsaba és Székesfehérvár után Budapesten is lesz egy Árpád nevű fürdő.

  • Ez az elmúlt évek egyik legnagyobb volumenű fürdőfejlesztése.

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy letették a legújabb budapesti fürdő alapkövét. A jelenlegi Csillaghegyi Strandfürdő területén megvalósuló beruházásnak köszönhetően egy lépcsőzetes kialakítású, 7000 négyzetméteres fürdő épül.

A hatalmas létesítményben összesen 11 medence lesz, de megtartják a három szabadtéri medencét is. Ez számít az elmúlt évek egyik legnagyobb fürdőberuházásának, hiszen több mint hárommilliárd forintot költenek az építésére.

A munkálatoktól függetlenül –  a korábbi évekhez hasonlóan – télen is üzemel a sátortetővel fedett, 33 méteres úszómedence (itt hajdanában még “Mágenheim doktor” is tiszteletét tette).

A strandtól balra lévő területen már egy éve zajlik az építkezés, amiről az MTI közölt két friss fotót.

Budapest Árpád forrásfürdőBudapest Árpád ForrásfürdőIlyen lesz a fürdő:

Csillaghegyi Strandfürdő fürdőfejlesztés látványtervAz új fürdőt elvileg még idén átadják. Apró érdekesség, hogy konzekvensen az “Árpád forrásfürdő” nevet használják az épülő fürdő kapcsán. Ez azt jelenti, hogy visszakapja korábbi nevét a létesítmény, hiszen az 1919-es megnyitása után a strand sokáig a Csillaghegyi Árpádfürdő nevet viselte. Az évek során azonban az Árpád valahogy kikopott az elnevezésből.

Ezzel ez lesz az ország harmadik Árpád nevű fürdője, hiszen Békéscsabán és Székesfehérváron is működik egy-egy Árpád fürdő, egyébként mindkettő meglehetősen patinásnak számít. Előbbi tavaly ünnepelte a megnyitásának 90. évfordulóját, a fehérvári épület pedig több mint 100 éves múltra tekinthet vissza.

Fotók: MTI/Bruzák Noémi