• Különleges videót tettek közzé a nagyerdei strand bontásáról.

  • A tervek szerint jövőre készül el Debrecen új strandfürdője, így idén nyáron a kerekestelepi lesz a város egyetlen szabadtéri fürdője.

A tavalyi volt a debreceni Aquaticum strandfürdő utolsó utáni szezonja. Az 1932 óta szezonálisan működő strandfürdő teljes átépítését már évekkel ezelőtt elhatározták. Eredetileg úgy volt, hogy a 2016-os strandidény után már be is zárják, de végül tavaly is megnyitották a retró strandfürdőt.

Sokan látogattak el még egyszer utoljára a nagyerdei strandra, ahol összesen 85 ezer vendég fordult meg 2017 nyarán, ami 40 százalékos növekedést jelentett a korábbi évhez képest. Igaz, fénykorában egy szezonban 250-280 ezer vendég is felkereste a termálvizű strandfürdőt.

Egy régi fotó a strandfürdőről, a Fortepan archívumából:

Nagyerdei Strandfürdő 1963-ban DebrecenA teljesen megújuló strand jövőre várható áradása után akár újra visszatérhet a negyedmillió körüli látogatószám, ugyanis az eddigi látványtervek alapján meglehetősen egyedi fürdője lesz Debrecennek:

Nagyerdei Aquaticum Strandfürdő látványtervElső körben azonban még a régi épületeket kell lebontani, hogy utána elkezdődhessen a tényleges építkezés. A Hírek360.hu múlt héten készített felvételeket a bontás alatt álló fürdőről. Elég szomorú képet mutat az épület, de hát a bontások már csak ilyenek. Érdemes megnézi a videót, ami 360 fokos, azaz az egeret mozgatva szó szerint körbenézhetünk a bontás alatt álló strandfürdőben.


A fentiekből következően idén nyáron a kerekestelepi strand lesz Debrecen egyetlen szabadtéri fürdője. A létesítményben 5 medence áll a vendégek rendelkezésére. Az itt feltörő termálvizet 2015-ben nyilvánították gyógyvízzé. Az elvégzett orvosi vizsgálatok szerint krónikus derékfájás esetén kifejezetten kedvező hatása van a kerekestelepi gyógyvíznek.