Idén nyáron a somogyi termálfürdők voltak a rossz idő vámszedői, ugyanis sokan a Balaton mellől is inkább ezeket a fürdőhelyeket keresték fel. Néhol a külföldiek aránya is nőtt.

Összességében hiába volt rossz idő a mögöttünk álló nyáron, Somogy megye termálfürdői alapvetően jó szezont zártak – ez a Somogy TV riportjából tudható meg. A Barcsi Termálfürdőbe a korábbi évinél hatezerrel több vendég látogatott el. A rossz időt ugyan ennél a fürdőnél is megérezték, azonban ezeket az időszakokat bőven kompenzálták a melegebb napok, amikor viszont szinte mindig telt ház volt náluk.

„Az volt a szerencsénk, hogy a rossz idő ellenére tele volt a Balaton, s a délutáni órákban szabályszerűen elleptek minket az onnan érkező vendégek” – ezt már Czimmermann Árpád, az Igali Termálfürdő igazgatója nyilatkozta a televíziónak. Érdekes az is, hogy növekedett a külföldiek aránya Igalon, ezen a nyáron már elérte a 40 százalékot. Emellett az igazgató örvendetesnek tartja azt is, hogy egyre több kisgyerekes család érkezik a fürdőbe.

Igali Termálfürdő

Igali Termálfürdő – sokan jöttek a Balatonról

A Marcaliban található termálfürdőben is magasabb forgalmat regisztráltak, mint tavaly. Nyilván – Igalhoz hasonlóan – ez a fürdőhely is profitálhatott a Balaton közelségéből. Marcaliba is egyre több külföldi látogat, idén a németek és az osztrákok mellett megjelentek a svájciak, a lengyelek, az oroszok és az olaszok is.

A tudósításból az nem derül ki, hogy a kaposvári Virágfürdő forgalma miként alakult. Annak viszont örültek a fürdőben, hogy egyre ismertebbé válnak. Ez azt jelenti, hogy nem csak a megyeszékhelyen és Somogy megyében élők látogatják, hanem sokan Tolnából, Baranyából, sőt még Pest megyéből is kifejezetten a Virágfürdő miatt látogatnak el Kaposvárra.