A debreceni élményfürdő mellett található négycsillagos Aquaticum Termál és Wellness Hotelben egyedi főszezoni akcióval álltak elő. Ennek keretében a július 16. és szeptember 2. közötti időszakra is előszezoni csomagárakon lehet szállást foglalni. Sőt, ezekből a tarifákból még további 10 százalékot kedvezményt is adnak minden egyes esős nap után. Magyarán azok a szerencsések, akik 10 napos üdülést foglalnak és minden egyes nap pocsék az idő, nem fizetnek egy fillért sem a szállásért.

És akkor a feltételek…

Az ajánlat ezekre a csomagajánlatokra vonatkozik: Mediterrán napok, Nagyerdei szieszta, Mediterrán szieszta, Kalandra fel, 7 éjszakás kikapcsolódás. Ezeknek az árait itt lesheti meg. Akik ezt látva a rossz idő reményében már izzítanák is a Booking.com-ot, azok ne tegyék, mert az ajánlat csak a direktben foglaló ügyfelekre érvényes és 20 százalék előleg fizetése is szükséges. További rossz hír, hogy csak limitált mennyiségben áll rendelkezésre az akciós ajánlat, valamint a parkolás költségét nem tartalmazzák az árak. Utóbbi nem olcsó, autónként és naponta 2000 forint, eső esetén ennek az ára pedig nem jár vissza. Igaz ez a 300 forintos éjszakánkénti üdülőhelyi díjra is.

Az „esős nap” körüli definíciós vitákat is rövidre zárja a hotel. Esős nap az, amikor a meteorológiai szolgálat a debreceni reptérre telepített állomásán reggel 7 és este 9 között legalább egy milliméternyi csapadékot mér. Az esti eső tehát nem ér. Az akció a debreceni Virágkarnevál körüli időszakra (augusztus 17.-21.) nem vonatkozik. Más egyéb kisbetűs, megcsillagozott feltételt nem találtunk. A végére azért egy jó hír: mindhárom fajta SZÉP Kártyát elfogadják fizetésnél.

(Vegye figyelembe, hogy a cikk több mint 60 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek).