• Több tízmillió forintba kerülne a babócsai termálfürdő újbóli megnyitása.

  • Somogy megye bővelkedik a termálvízben, de nem mindenhol tudnak ezzel élni.

Somogy megye kihasználatlan, illetve nem kellően kiaknázott termálvízkincséről írt a Somogyi Hírlap. Különösen szomorú a Barcstól nagyjából 15 kilométerre található babócsai termálfürdő története. Az 1958-ban megnyitott kis termálfürdőt tíz évvel ezelőtt zárták be, mert az önkormányzatnak nem volt pénze a fürdő működtetésére. A 45 és 65 Celsius-fokos vizet adó termálkútjaik így azóta kihasználatlanok.

Péter István polgármester a megyei lapnak azt mondta, hogy a vízforgató berendezés 35 millió forintba, a termálvíz gyógyvízzé nyilvánítása 7-8 millió forintba kerülne, de még a fürdőfelújítás terveire is el kellene költeniük 1,5 millió forintot. Ennyi pénzük nincs, így pályázati forrásra, vagy egy olyan befektetőre várnak, aki látna fantáziát a fürdőjük fejlesztésében.

Babócsai termálfürdőA cikkben megemlítik a Táska község alatt található termálvízbázist, amiről tavaly nyáron mi is írtunk. A településen olajkutatás közben találtak termálvizet, amit egy időben mezőgazdasági célokra használtak.

Nagyon adná magát a turisztikai célú alkalmazás is, hiszen Táska légvonalban mindössze 11 kilométerre fekszik a Balatontól. Voltak is a településnek ezzel kapcsolatos tervei, de ezek eddig nem valósultak meg. Mindenesetre most úgy tűnik, legalább a termálkertészet újra elindulhat, mert a terület tulajdonosa megnyert egy pályázatot, aminek révén üvegházat építenének.

Szulok jobb helyzetben van, mint a fenti települések, hiszen legalább van egy fürdője. Méghozzá valószínűleg ez az ország egyik legkisebb termálfürdője. Csak a szezonban, azaz május elejétől szeptember végéig működik a szuloki termálfürdő. A lapnak nyilatkozó polgármester elmondása szerint az egész éves működtetés nem lenne rentábilis.

Szulok termálfürdőEgyébként még a fentieken kívül is található kihasználatlan termálfürdő Somogy megyében… Ez azért szomorú, mert Somogynak gazdasági szempontból különösen jól jönne a termálvízkincs jobb kiaknázása, hiszen egy nem éppen gazdag megyéről van szó. A GfK Hungária egyik friss felmérése szerint a dunántúli megyék közül Somogyban messze a legalacsonyabb a vásárlóerő. Sőt, országos szinten is csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye van ebből a szempontból mögöttük.