• Kikkel sikerült pótolni a kieső orosz vendégeket?

  • Miért jött több lengyel?

  • Indulnak-e újabb légi járatok?

  • Lehet-e még növelni Hévíz idegenforgalmát, vagy már elérték a plafont?

  • Ezekről a kérdésekről beszélt a város polgármestere.

A héten a Hévíz Televízió interjút készített az üdülőhely polgármesterével. Papp Gábort elsősorban idegenforgalmi kérdésekről faggatták. Ebből kiderült, hogy Hévíz 2010-ben egymillió feletti éves vendégéjszakát ért el, s azóta a fő céljuk, hogy ezt az egymilliót meghaladó szintet tartani tudják.

Tavaly azonban ez nem ígérkezett egyszerűnek, mert már 2014 végén látszódott, hogy az orosz piacról kevesebb vendég fog érkezni. Ez így is lett, hiszen 2014-ben 850 ezer orosz vendégéjszaka realizálódott Magyarországon (aminek közel 40 százalékát adta Hévíz), 2015-ben viszont ez 40-50 százalékkal visszaesett.

Papp Gábor elmondása szerint emiatt tavaly ilyenkor lényegében válságintézkedéseket kellett hozniuk. Ennek része volt, hogy jobban nyitottak a belföldi vendégek felé. Egy-egy újabb repülőjárat beindítása legalább fél évet vesz igénybe, ezért a beutazóforgalom terén olyan országokban igyekeztek erősíteni Hévíz pozícióit, amelyek közel vannak, ahonnan a vendégek akár autóval is kényelmesen eljuthatnak az üdülőhelyre. Ennek révén tavaly több turista érkezett Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból. Utóbbi esetén a korábbi évhez képest 110 százalékkal nőtt a vendégek száma.

Hévíz TófürdőFelvetődött kérdésként, hogy az orosz forgalom visszaesése miatt mi lesz a közeli repülőtérrel? A Hévíz-Balaton Airport forgalma ugyanis nagyon megérezte az orosz járatok kiesését, korábban minden hétvégén jött onnan chartergép. Papp Gábor azt mondta, hogy több tízmillió forintos bevételkiesést jelentett a reptérnek a közvetlen orosz járatok kiesése (így is érkeztek orosz turisták Hévízre, csak Budapesten, vagy Bécsen keresztül). Ettől függetlenül fontos a repülőtér a városnak. Olyannyira, hogy a következő években állami forrásból jelentős fejlesztések várhatók a repülőtéren és a környékén.

A jelenlegi évi 1-1,1 milliós vendégéjszakaszám növeléséhez nélkülözhetetlen a Hévíz-Balaton Airport, ugyanis a távolabbi országokból sok turista nem indul el olyan üdülőhelyre, ahol nincs a közvetlen közelben repülőtér. Az idei évre nézve jó hír, hogy tárgyalások folynak az oroszországi charterjáratok újbóli elindításáról. Valamint már szinte biztosnak tűnik, hogy Németországból és Svájcból idén is összesen 91 repülőgép fog érkezni. 2015 után idén is lesz kiutazó járat, méghozzá Törökországba és a tavalyinál várhatóan több géppel.

Tárgyalnak további charterjáratok indításáról is, de ezek megvalósítása elsősorban pénzkérdés. Az újabb járatok indítását ezért már csak az is segítheti, hogy valószínűleg egyes környékbeli települések is támogatni fogják a repülőtér működését (a polgármester Keszthelyt és Zalaegerszeget említette).

Hévíz Utair repülőgépFelvetődött, hogy növelhető-e egyáltalán még a város idegenforgalma? Papp Gábor szerint egyértelműen növelhető, hiszen Hévíz egész éves üdülőhely. Vannak ugyan telt házas időszakok, de a gyengébb őszi-téli hónapokban még bőven van növekedési potenciál és a szálláskapacitás is adott.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:


Fotó: H. Szabó Sándor