• A szezon végére készülhet el a Hungarospa két új gyermekmedencéje.

  • Építési engedélyt kapott a Tahiti Beach és az Aqua-Palace élményfürdő bővítését is tervezik.

Ahogy nemrég írtuk, április vége óta nyitva van a hajdúszoboszlói Hungarospa hatalmas strandi részlege. A közelmúltban az év wellnessfürdője elismerésben is részesült fürdőkomplexum vezérigazgatójával, Czeglédi Gyulával a Hajdúszoboszló Televízió készített egy interjút a strandszezon kezdete kapcsán.

Ebből kiderült, hogy a Hungarospa Zrt. tavalyi éve mind vendégforgalmi, mind üzleti szempontból nagyon sikeresnek bizonyult. 2016-ban 1,7 millió fürdőszolgáltatást és 800 ezer gyógykezelést értékesítettek, valamint 4,5 milliárd forintos árbevételt értek el, ami szintén rekordnak számít.

Ez különösen jó eredmény annak a fényében, hogy a bázisév – 2015 – is nagyon erős volt, ráadásul akkor a nyári időjárás is jóval kedvezőbben alakult a tavalyinál.

Hajdúszoboszló HungarospaCzeglédi Gyula elmondása szerint a fenti eredmények azt mutatják, hogy egyre többen kedvelik a fürdőt, egyre több a visszajáró vendégük. Ez nem csoda, hiszen a Hungarospa nemcsak Európa legnagyobb fürdője, hanem a legtöbb vízi élményt is náluk találják a vendégek.

A Hungarospa idei fejlesztései közé tartozik, hogy egy újabb strandbejáratot építettek, amit majd júniusban nyitnak meg. Ezen felül bővítették a gyógyászati részleg recepciójához kapcsolódó pihenőrészt, ami szintén a vendégek kényelmét szolgálja.

Már korábban beharangozták, hogy idén az Omega medence melletti területen két újabb gyermekmedencét építenek. Ezt az teszi szükségessé, hogy egyre több kisgyerekes család keresi fel a fürdőt.

A Hungarospán kívül álló okok miatt van némi csúszás az új medencék építésében, csak a közelmúltban kapták meg az építési engedélyt. Emiatt várhatóan a szezon végén tudják átadni az új medencéket, amelyekhez majd egy játszótér is kapcsolódik.

Hungarospa gyermekbarátA Hungarospának két nagyobb volumenű fejlesztési terve is van. Az egyik a strandi területen kialakítandó Tahiti Beach. Jó hír, hogy ehhez már megkapták az építési engedélyt.

Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor még idén tisztázódik a fejlesztés pénzügyi háttere is, így az év vége felé már látszódni fog, hogy mikorra valósulhat meg a Tahiti Beach.

Hungarospa Tahiti BeachAz Aqua-Palace fedett élményfürdővel kapcsolatban is vannak fejlesztési tervei a vezetőségnek. Az élményfürdő ugyanis olyannyira népszerű, hogy egyes időszakokban már szűkös a kapacitása, ezért fontos lenne a bővítése.

Czeglédi Gyula ennek kapcsán elmondta, hogy új pihenőterületet alakítanának ki az élményfürdőben, valamint egy csúszdaélménycsarnokkal is bővítenék az Aqua-Palace-t.

Teljes interjút itt megtekintheti: